2024. március 29., péntek

Kolubarai szénbánya

Egy év alatt 250 millió euró a veszteség

Ivan Stefanović, a Demokrata Párt árnyékkormányának gazdasági minisztere tegnap úgy fogalmazott, hogy a szerb kormány „korrupció és tehetetlenség” miatt több mint 250 millió eurót veszített, mert képtelen volt kiszivattyúzni és üzembe helyezni a tavaly májusban elárasztott bányákat.

– Formálisan tegnap fejeződött be a Kolubarai Tamnava Zapadno polje szénfejtő kisszivattyúzása, bár még legalább egymillió köbméter víz van a bánya mélyében. A szénfejtőket tavaly május 15-én árasztotta el a víz. A Zapadno polje bányába 187, a Tamnava – Veliki Crljenibe pedig 27 millió köbméter víz folyt be – mondta Stefanović.

A DP tisztségviselője szerint tavaly két nappal a bányák elárasztása után az egyik holland, efféle munkákra szakosodott, világviszonylatban is elismert cég ajánlatot tett a bányamedencék kiszivattyúzására. A munkálatokért 10 millió eurót kért. Május 19-én a kormányhoz is eljuttatta ajánlatát, de Aleksandar Vučić kormányfő elutasította, a közbeszerzési törvényre hivatkozva.

Stefanović elmondása szerint a későbbiekben a közbeszerzési pályázaton a bányák kiszivattyúzásának jogát az Energotehnika Južna Bačka vállalat nyerte el, ám felszerelés és szakértelem híján alkalmatlan volt ekkora feladat elvégzésére. A munkát immár 15 millió euróért szerezte meg. A bácskai cég szeptember 19-én fogott hozzá a munkához, de a kitűzött határidőt, vagyis 90 napot, képtelen volt betartani, ezért a Energotehnika Južna Bačka a hollandokat kérte fel alvállalkozónak. A munkálatok a továbbiakban sem folytak zökkenőmentesen, mert a holland cég nem állt egyből kötélnek, hat hónapig halogatta a válaszadást, a szerb kormánynak pedig minden egyes elvesztegetett nap hatalmas kiadást jelentett, mert árambehozatalra szorult, amiért napi szinten egymillió eurót fizetett. Tehát az elmúlt több mint hét hónapban Szerbia 210 millió eurót fizetett az áramért. Ha hozzáadjuk a Romániából szállított, tonnánként 36,5 euróért áron vásárolt szenet, a szerb kormány 250 millió eurót dobott ki az ablakon, azért, hogy valaki megkereshessen 2 millió eurót – állítja Stefanović.