2024. március 29., péntek

Kína lett a világ második legjelentősebb bortermelője

Franciaországot megelőzve Kína lett 2014-ben a világ második legjelentősebb bortermelője 800 ezer hektárral, az első helyen továbbra is Spanyolország áll – közölte a nemzetközi szőlészeti és borászati szervezet (OIV) hétfőn Párizsban.

A kínai szőlő 2000-ben a világ bortermelésének még csak alig 4 százalékát biztosította, jelenleg közel 11 százalékát.

Kínán kívül elsősorban a latin-amerikai országokban nőtt jelentősen a termelés a jelentés szerint.

Az Európai Unióban viszont folyamatosan csökken a borszőlők területe, amely tavaly 3,4 millió hektár volt, 21 ezer hektárral kevesebb, mint 2013-ban. Az EU-ban a legnagyobb területen, több mint egymillió hektáron Spanyolországban művelnek szőlőt, második helyen Franciaország áll (792 ezer hektár) és Olaszország (690 ezer hektár) előtt.

Az EU 2008 és 2011 között a megtermelt bor minőségének javítása érdekében szabályozási programot vezetett be a termelési potenciálra, s ennek keretében évente átlagosan 94 ezer hektárral csökkent a szőlőterület. Az elmúlt két évben Olaszország és Portugália folytatta a csökkentést, 15 ezer, illetve 5 ezer hektárral.

Tavaly egyébként 104 millió hektoliter bort vásároltak világszerte, ami egy év alatt 2,5 százalékos emelkedést jelent. Spanyolország 22 százalékkal tudta növelni borkivitelét, s továbbra is a világ elsőszámú borexportőre Olaszország és Franciaország előtt. A negyedik helyen Chile, az ötödiken pedig Ausztrália áll.

A megvásárolt bor fogyasztása viszont valamelyest csökkent tavaly: a 2014-ben elfogyott 240 millió hektoliter 2,4 millióval kevesebb, mint 2013-ban. A legtöbb bor továbbra is az Egyesült Államokban fogy el.