2024. március 28., csütörtök

Változást terveznek a szemételszállításban

A zentagunarasi falugyűlés tapasztalatairól

A helyi közösségi választásokat megelőző kampány során Fekecs József, a helyi közösségi választások VMSZ-es listavezetője lapunknak nyilatkozva hangsúlyozta: fontos, hogy a tervek meghatározása és az eredmények értékelése a helyi közösség tanácsa és a polgárok közös ügye legyen, ez a fejlesztés mellett a közösségépítés módja is. Akkor felrótta, hogy falugyűlés évek óta nem volt Zentagunarason, pedig annak összehívása a helyi közösség tanácsának törvényes kötelezettsége. Március 31-én az új összetételű helyi közösség meg is szervezte az első falugyűlést Zentagunarason, miután január derekán lezajlottak a helyi közösségi választások a faluban. A választások során a helyi közösség 9 tanácsnoki helyét a VMSZ jelöltjei szerezték meg. Az általuk irányított helyi közösségben az elmúlt két hónapban prioritásként jegyzett fejlesztési munkálatok meg is kezdődtek. Korábban már hírül adtuk, hogy ezek között van a közvilágítás rekonstrukciója, amelyre az idén 660 000 dinárt irányoztak elő. Mostanáig 10 lámpatestet kicseréltek, 30 új kihelyezését tervezik még az idén. A megrongálódott játszótér felújításának terveztetése, az immár öt éve nem üzemelő ökokút javítási folyamata a végéhez közeledik. Az elmozdulásokat a felsorolt kezdeményezések esetében pozitívan értékelték a falugyűlésen részt vevők. Sípos Hajnalkától, a tanács végrehajtó bizottságának elnökétől arról érdeklődtünk, mely vonatkozásban, téren hangzott el a polgárok részéről a legtöbb észrevétel, javaslat a falugyűlés alkalmával.

– Terveink között szerepel az utcáink kátyúzása, javítása is. Tervezzük a Kodály Zoltán utca aszfaltozását tovább a szállások felé. A polgárok felvetették: az aszfaltozásával egy időben hasznos lenne az utca elején, az abba csatlakozó mellékutcánál, a legforgalmasabb szakaszon, amely 100-150 méteres, ki is szélesíteni. Üdvözöltük a kezdeményezést, ahogy azt is, amikor a jelenlévők javasolták: ha lehetetlen egyszerre, történhet az aszfaltozás több szakaszban, akár a Népfront utcában is, amely az egyetlen olyan utcánk, amely még mindenképpen aszfaltozásra vár. Az illegális szeméttelepünk kapcsán vita zajlott a falugyűlésen, amely arra vonatkozott: csatlakozzon-e a zentagunarasi helyi közösség a Komgrad Közvállalat nyújtotta szolgáltatás, a falu háztartásaiból és intézményeiből szervezetten történő szemételszállítás rendszeréhez. Természetesen ez a kommunális költségek megfizetésével jár a lakosság számára, de miután megvitattuk az újításnak a környezetünk és életminőségünk szempontjából pozitív hozadékait, javaslatunk végül pozitív fogadtatásra lelt. Már át is adtuk a Komgradnak vonatkozó igénylésünket, árajánlatukra várunk. Bízunk abban, hogy pozitív döntés esetén sikerül majd kedvező feltételek mellett szerződnünk a polgárokkal és a közvállalattal – emelte ki Sípos Hajnalka.