2024. március 29., péntek

Az acélművek Szerbia büszkeségévé válik

Az új menedzser állandó munkaviszonyt és fizetésnövelést ígér

Peter Kamarás, a smederevói acélművek menedzsere kijelentette, hogy a vállalatnak kiválóak a perspektívái, és a szerb állam segítsége nélkül is sikeresen tud működni.

– Előttem nem kétséges, hogy az acélművek Szerbia nagy büszkesége lesz. Tito tudta, miért nyitotta meg az acélműveket, a mostani kormány viszont nem tudja, hogy miért akarja megőrizni – nyilatkozta Kamarás a Kurir napilapnak. A szlovákiai üzletember a hollandiai HPK Engineering cég egyik társtulajdonosa, amely a napokban vette át az acélművek irányítását. Kamarás kijelentette, hogy nem lesznek elbocsátások, éppen ellenkezőleg, munkásokat fognak felvenni.
– Eltökélt szándékunk a mintegy 500, ideiglenesen felvett dolgozó állandó munkaviszonyának megoldása. A tervek között szerepel a 10 százalékos fizetésemelés, de mivel ezek a foglalkoztatottak tulajdonképpen állami alkalmazottakként vannak nyilvántartva, a foglalkoztatási létszámstop miatt azonban nem állíthatók állandó munkaviszonyba. Előbb a vonatkozó törvényt kellene megváltoztatni – részletezte Kamarás.
Mint ismeretes, a szerbiai kormány és a HPK Engineering március 21-én írta alá a smederevói acélművek igazgatásáról szóló szerződést. A szlovákiai üzletember szerint a befektetésre szánt 20 millió euró tőkét stratégiailag fontos nyersanyagok szállítására és az adófizetési kötelezettségek meghosszabítására fordítják.
– Segíteni kell a termelés beindítását, ehhez azonban idő kell. A menadzsmentben vezető szerepet kap John Goodish, aki világszerte elismert szakember. Az acélműveknek biztos vevőként és ellátóként kell fellépnie a piacon, ezért halaszthatatlanul csökkenteni kell a költségeket, és meg kell határozni az irányadó aladási árakat – szögezte le Kamarás.
James Bouchard, az amerikai Esmark vállalat tulajdonosa korábban pályázott a smederevói acélművek megvásárlására, majd 100 millió dolláros kártérítést követelve beperelte Kamarást, mivel állítása szerint a szlovákiai üzletember szabotálta az acélművek megvásárlását. Kamarás elmondása szerint semmilyen hivatalos dokumentumot nem kapott az amerikai bíróságtól, és az acélművek stratégiai partnerének keresése során keletkezett felhajtás az ő hírnevének bemocskolására tett kísérlet.