2024. március 29., péntek
ATLÉTIKA

Csaknem ezer résztvevő

Immár 22. alkalommal rendezik meg vasárnap az újvidéki félmaratont, amelynek – a szervezők adatai szerint – csaknem ezer résztvevője lesz. A 21,097 kilométeres futamra 16 ország versenyzői neveztek, a rajt pedig vasárnap 11 órakor lesz a város főterén. A központi rendezvény mellett megtartják a félmaratoni váltót, a 4,5 kilométeres gyaloglást, a 10,5 kilométeres negyedmaratont, a közép- és általános iskolások futamait, valamint a babák 4,195 méteres mászóversenyét. Az idei félmaraton népszerűsítői a város legjobb diákjai, akik sikeresen szerepeltek a nemzetközi matematikai és informatikai versenyeken.