2024. április 19., péntek
ÍJÁSZAT

Országos bajnok a Bácsér

Mind egyéniben, mind csapatban nagyon szép eredményekkel zárta az évet a Bácsér

A Bácsér Szabad Íjászegyesület 2011-ben alakult, azóta íjászkörökben hírnévre tett szert mind idehaza, mind külföldön. Az egyesület székhelye Kishegyes, de vannak tagjai Bácsfeketehegyről, Bácskertesről, Bácskossuthfalváról, Bajsáról, Szabadkáról és Topolyáról. Összesen kb. 40 bejegyzett versenyzőjük van. Az egyesület remek évet zárt: sikerült megtartaniuk hagyományosnak számító íjászversenyüket, emellett országos bajnokok lettek – mondta el lapunknak Szalma István, a Bácsér vezetője.

– Tavaly negyedik alkalommal szerveztük meg a Kishegyes-kupát, amelyet elismert a szövetség, vagyis szövetségi versenynek számított. Ez egy pontozásos, field típusú terepíjász-megmérettetés volt. Közel 120 résztvevője volt, és remekül sikerült. Az év során részt vettünk az országos terepíjászversenyeken, és meglehetősen jól szerepeltünk, úgyhogy pontversenyben a Bácsér lett az első. Összesen 939 pontot szereztünk az év során, a második helyezett szabadkai Artemis 608-at, a harmadik helyen végző újvidéki NS2002 pedig 408-at. Egyénileg is nagyon szép eredmények születtek, 16 első helyet tudhatunk a magunkénak. Longbow íjjal első lett Gergely Paulik Hargita felnőtt kategóriában, Papp Virdzsinia és Jánosi István kadét kategóriában. A pioníroknál Reketye Emília és Tadian Zsolt, 12 éves korig Tadian Viola és Szlamecska Lóránt lettek elsők. Barebow íjjal Gergely Dávid pionír lett első. Instinctive bow íjjal az első helyen végzett Molnár Jenő veterán, Szalma István felnőtt, Butterer Bence pionír, Fabó Dudás Réka kadét és Nyilas Stefánia pionír. Ők field versenyben lettek elsők, 3D-ben instinctive bow-val Tapiska László felnőtt, Biró Péter veterán, barebow-val pedig Mamuzity Mihály veterán lett első – mondta Szalma.

Az egyesület vezetője arról is beszámolt, hogy Ausztriában részt vettek egy nemzetközi versenyen, amelynek 280 résztvevője volt. Itt is több érmet szereztek, gyermeklány kategóriában Tóth Sára első lett, fiú kategóriában Butterer Bence a harmadik helyen végzett, felnőtt férfi kategóriában Szalma, lány kategóriában pedig Nyilas Stefánia lett ugyancsak harmadik.

A Bácsér az idén is hasonló eredményeket szeretne elérni, mint tavaly. Terveikről az egyesület vezetője elmondta, hogy hamarosan sor kerül az egyesület által szervezett íjászversenyre.

– Március 29-én rendezzük meg a V. Kishegyes-kupát a Welker-tanyán. Ez, akárcsak tavaly, az országos szövetség által elismert és pontozott verseny lesz. Ezenkívül szeretnénk minden versenyre eljutni országos szinten, és ha lehetőség adódik, akkor külföldi versenyeken is részt venni – számolt be Szalma.

A Bácsér Szabad Íjászegyesületet Kishegyes község önkormányzata, a kishegyesi helyi közösség, az Agriromagna mezőgazdasági vállalat és a Chik-Prom takarmánygyártó támogatja.