2024. április 19., péntek

A szabadságharc Szabadkán eltemetett résztvevőire emlékeztek a Magyar Tannyelvű Tanítóképző Kar hallgatói

A tanítóképző többéves hagyománya, hogy március 15-ére nem csak a kar ünnepi műsorában emlékeznek meg, hanem a szabadkai temetőkben is. Így volt ez az idén is. Egy-egy szál trikolorral átkötött szegfűt helyeztek el a Zentai úti temetőben nyugvó Paganini József százados sírjára és a zsidó temetőben lévő zsidó áldozatok tiszteletére emelt (a közelmúltban felújított) emlékműre. A város legnagyobb temetőjében, a Bajai útiban „hivatalosan” nem tartanak nyilván 48/49-es honvédeket.  A síremlékek aprólékos elemzése kiderítette, hogy van hét olyan sír, amelyben biztos, hogy egykori honvédek nyugszanak. Ők: Kosztolányi Ágoston bankár (Kosztolányi Dezső nagyapja) – százados, Simony József és Simony Mihály ugyancsak százados, Törley Bálint hadnagy, Nimcsevity Jakab őrvezető, Germics Pál tizedes és Janiga Antal honvéd. Mindnyájan túlélték a forradalmat, Simony József pl. 85 éves korában hunyt el.

Az idő megteszi a magáét. Egy emlékműről már lecsiszolták a nevet, két sír pedig elkelt. Idő kérdése, mikor lesz útban a forradalmár neve.

A felvétel Törley Bálint sírja előtt készült.