2024. április 19., péntek
TENISZ, AUSTRALIAN OPEN

Nadal a szakadék szélén állt

A spanyol teniszező 4 óra 12 perc után nyert Smyczek ellen – Troicki legyőzte L. Mayert, Berdych következik – Đoković ma 4 és 5 óra között kezdett Kuznyecovval

Éjfél felé járt, s a melbourne-iek nagy része már nyugovóra tért, amikor a centerpályán végre sor kerülhetett a román Simona Halep és a szlovák származású ausztrál Jarmila Gajdošová meccsére. Ennek a nagy késésnek az oka, hogy a volt világelső és jelenleg harmadik Rafael Nadal több mint négy órán át bajlódott a 27 éves amerikai Tim Smyczekkel, mire, sok szerencsével, végre helyet szorított magának a 3. forduló mezőnyében. Kilenc órával korábban akadt egy kis öröm a szerbiai szurkolóknak is, hisz Viktor Troicki az argentin Leonardo Mayert is legyőzte, és holnap a nyolcaddöntőért a világ hetes számú teniszezőjével, a cseh Tomáš Berdychhel mérkőzhet.

A 2009-es bajnok spanyol, aki tavaly döntőt veszített a svájci Stan Wawrinka ellen, az első játszmában ugyan nagy fölényben volt, amikor azonban elmúlt az amerikai játékos lámpaláza, méretes dráma folyt a pályán. Smyczek minden tekintetben egálban tudott lenni Nadallal, játszmákban 2:1-re is vezetett, a spanyol pedig elsősorban azért rettegett, mert hét kettős hibát vétett, a harmadik játszma rövidítésében a nagyon jól adogató amerikai ellen csak két pontot nyert. Nadal mégis egyenlített, majd az 5. játszmában fej fej mellett haladtak egészen 5:5-ig. Smyczek ekkor botlott, Nadal kihasználta az egyetlen breaklabdáját, majd a meccsért adogatva 40:0-ja is volt. Smyczek három meccslabdát hárított, de a negyedik már Nadalé lett, így az amerikai kihagyta az alkalmat, hogy pályafutása során másodszor jusson be nagy tornán a 3. fordulóba, amelyben holnap Nadal az izraeli Dudi Selával mérkőzik.

Troicki kicsit lazán kezdett, és az első játékban leadta az adogatást. Nem jött zavarba, a negyedikben ő nyerte el Mayer kezdőütését, majd a játszmát is. Mayer még egyenlített, majd amikor elveszítette a második szettet, lélekben feladta a küzdelmet, így Troicki nullás játszmával lépett tovább. Holnap már bravúrra lesz szüksége, hogy még tovább jusson. A cseh Berdychet ugyan első meccsükön, 2009-ben Indian Wellsben felülmúlta, a következő öt csatát azonban, közöttük a tavaly októberit is Pekingben, elveszítette. Viktor a naprakész listán 44., és valószínű, hogy február 2-án marad a legjobb 50 között.

Nemcsak Nadal szenvedett tegnap, hisz Roger Federer és Grigor Dimitrov is leadott egy-egy szettet, míg Andy Murray a vártnál sokkal könnyebben győzte le Marinko Matoševićet. Federer következő ellenfele az olasz Andrea Seppi, Dimitrové a Melbourne-ben egykor döntős ciprusi Markosz Bagdatisz, míg Murray a portugál Joao Sousával találkozik.

A nőknél az esélyesek közül csak Marija Sarapova kényszerült három játszmára, míg Bouchard, Makarova és Errani könnyed győzelmet aratott. Vaskos meglepetés, hogy a 3. fordulóban szerepelhet a román Irina-Camelia Begu és a német Carina Witthöft. Egyikük biztos nyolcaddöntős, mert holnap egymással néznek farkasszemet.

Ma a 2. fordulóban Novak Đoković hajnali 4 és 5 között kezdett az orosz Andrej Kuznyecovval, a nap érdekesnek ígérkező csatái közé pedig a HewittBecker, a MonfilsJanowicz, a WoznaickiAzarenka és a StosurVandeweghe párharcok kívánkoznak.

MELBOURNE. – A férfi torna 2. fordulójában: Troicki–L. Mayer 6:4, 4:6, 6:4, 6:0, Groth– Kokkinakis 3:6, 6:3, 7:5, 3:6, 6:1, Federer–Bolelli 3:6, 6:3, 6:2, 6:2, Nadal–Smyczek 6:2, 3:6, 6:7, 6:3, 7:5, Murray–Matošević 6:1, 6:3, 6:2, Berdych–Melzer 7:6, 6:2, 6:2, Dimitrov–Lacko 6:3, 6:7, 6:3, 6:3, Gasquet–Duckworth 6:2, 6:3, 7:5, Tomić–Kohlschreiber 6:7, 6:4, 7:6, 7:6, Seppi–Chardy 7:5, 3:6, 6:2, 6:1, Anderson–Berankis 6:2, 6:2, 7:6, Bagdatisz–Goffin 6:1, 6:4, 4:6, 6:0, Dzsaziri–Roger-Vasselin 1:6, 6:3, 6:4, 1:6, 6:3, Kyrgios–Karlović 7:6, 6:4, 5:7, 6:4, Sousa–Kližan 4:6, 7:6, 6:4, 1:0 – feladás, Sela–Rosol 7:6, 5:7, 7:5, 6:3, nők, 2. forduló: Hradecka–Hercog 4:6, 6:3, 6:2, Makarova–Vinci 6:2, 6:4, Sarapova–Panova 6:1, 4:6, 7:5, Halep–Gajdošova 6:2, 6:2, Bouchard–Bertens 6:0, 6:3, Begu–Szinyakova 7:5, 6:4, Ka. Pliškova–Dodin 7:5, 5:7, 6:4, Mattek–Mladenović 7:6, 7:6, Errani–Soler 7:6, 6:3, Wickmayer–Arruabarrena 6:4, 4:6, 6:4, Görges–Koukalova 6:3, 4:6, 6:2, Witthöft–McHale 6:3, 6:0, Garcia–Vögele 6:3, 6:4, Svedova–Puig 6:2, 7:6, Peng–Rybáriková 6:1, 6:1, Dijasz–A. Schmiedlova 3:6, 6:2, 8:6.

DAYTONA BEAC. – A női ITF-torna selejtezője 2. fordulójában: Saez–Jani 3:6, 6:0, 7:6, Lukas–Bondár 6:2, 4:6, 6:4.