2024. április 18., csütörtök

Regionális hulladékfeldolgozó épül Nagybecskereken

A svédországi Jevle város, valamint Nagybecskerek város, Bégaszentgyörgy és Szécsány községek kétévi együttműködésének eredményeként elkészült a nagybecskereki regionális hulladékfeldolgozó projektuma. A svéd tapasztalatok alapján Nagybecskerek közelében épülne fel a létesítmény, amelyet a Béga menti város mellett Bégaszentgyörgy és Szécsány községek is támogatnak. A jelek szerint hamarosan csatlakoznak hozzájuk Titel és Antalfalva (Kovačica) községek is.

A beruházás 26 millió euróba kerül, és ennek az összegnek több mint a 85 százalékát az Európai Unió fedezi.
A napokban Nagybecskereken járt a svédországi város küldöttsége. Mint a városházán megtartott beszélgetésen elhangzott, Svédországban a hulladék legnagyobb részét nemcsak feldolgozzák, hanem exportálják is. A svédeknek nagy tapasztalatuk van e téren, és mint hangoztatták, a nagybecskereki partnereiket tájékoztatják az általuk tapasztalt hibákról is, hogy azok nálunk ne ismétlődhessenek meg.
A következő lépés a tervdokumentáció elkészítése, valamint a leendő beruházók és vállalkozók hálózatának a létrehozása. Az újrahasznosító központ 1100 négyzetméternyi területen fekszik majd, amelyen összegyűjtik, válogatják és feldolgozzák a hulladékot. A központban évente 2300 tonna hulladékot lehet majd feldolgozni.
A jelenlegi szeméttelep mellett (Nagybecskerek, Muzslya és Aradác között) fogják megépíteni, 15 hektár területen. A közvita folyamán a környezetvédők tiltakoztak, amiért a regionális szeméttelepet a muzslyai Homokos üdülőközpont közelében akarják létrehozni. Nagybecskerek város eddig rendkívül hanyagul bánt a hulladékkal. A szeméttelep megtisztításának megszokott módja a szemét felgyújtása volt, ami komoly környezeti kockázattal járt. A szeméttelepről terjengő füst és bűz évek óta sok bosszúságot okoz a környéken élőknek (különösen a muzslyaiaknak és a Baglyas lakótelepen élőknek).
A város közelében levő 6,5 hektárnyi területen több mint 700 ezer tonna szemetet raktak le. A környezetvédők a szeméttelepet sokszor „ökológiai bombának” nevezték.