2024. április 16., kedd
TENISZ

Novak előnye 1585 pont

Amikor Novak Đokovićtól levonták a Davis-kupa tavalyi döntőjében nyert 150 pontot, Roger Federernek, Stan Wawrinkának és Gael Monfilsnak pedig hozzáadták az idei zárómeccsen nyert 75-75-öt, kialakult a teniszezők világranglistájának idei végső élcsoportja. A legjobbak között ugyanis az elkövetkező hat hétben nem lesz változás, valamennyien rövid pihenőre vonultak, és körülbelül két hét múlva már meg is kezdik az előkészületeket az új idényre, amely január 5-én rajtol. Azok között a teniszezők között viszont, akik futures tornákon szerepelnek, még sok lesz a sorrendváltozás, s e szempontból néhány szerbiai teniszező is érdekelt lesz. Mindez vonatkozik a női ranglistára is, azzal, hogy esetükben lesznek még 50 ezres összdíjazású tornák is, de ezek az első százat aligha érintik.

A tegnapi ranglistán Novak Đoković elsősége 122. hetét 1585 pontos előnnyel kezdte meg Federer előtt, míg Rafael Nadal lemaradása 4515 pont. Đoković márciusig egészen biztosan az első helyen marad, és ha a tavalyinál jobban szerepel majd az Australian Openen és Dubajban, előnyét még növelheti is, s nyugodtan várja az első 1000-es tornákat Indian Wellsben és Miamiban, ahol 2015-ben címvédő lesz.

Mivel két japán teniszező, Ito és Szoeda jól szerepelt az év utolsó challengerén, kiszorították az első százból Filip Krajinovićot és Viktor Troickit, akiknek viszont a mostani 101. és 102. pozíció is főtáblát jelent a januári melbourne-i Grand Slam-tornán. A jóslatoknak megfelelően Györe László is visszaesett 21 helyet, ő azonban a következő hetekben pótolhatja az elveszített pontokat és azt a 16-ot is, amennyit az idén még véd.

A nőknél, mivel WTA-torna nem volt műsoron, már elszámolták Ivana Jorović múlt heti pontjait, amelyek révén a čačaki tehetség 193 helyet lépett előre, és már a 309. pozíciót foglalja el. Ha az idén többet már nem játszik, és marad a mostanin, azt jelenti, hogy 2014-ben 540 helyet javított. Kisebb visszaesést jegyzett Jovana Jakšić, mint ahogyan a férfiaknál a magyar Fucsovics Márton is, míg a szabadkai Vojislava Lukić és a 18 éves Nina Stojanović csak jövő hétfőn kapja meg a vasárnap nyert és szép haladást szavatoló pontokat.

A világranglista élcsoportjának idei végső sorrendje: 1. Đoković 11 360, 2. Federer 9775, 3. Nadal 6835, 4. Wawrinka 5370, 5. Nisikori 5025, 6. Murray 4675, 7. Berdych 4600, 8. Raonić 4440, 9. Čilić 4150, 10. Ferrer 4045, 11. Dimitrov 3645, 12. Tsonga 2740, 13. Gulbis 2455, 14. F. López 2130, 15. Bautista 2110, 16. Anderson 2080, 17. Robredo 2015, 18. Monfils 1900, 19. Isner 1890, 20. Fognini 1790 pont stb. További szerbiai és magyar helyezések: 69. Lajović 711, 101. Krajinović 558, 102. Troicki 558, 164. Fucsovics 317, 207. Bozoljac 240, 231. Krstin 211, 310. Čačić 152, 365. Györe 116, 375. Milojević 112, 420. M. Janković 97, 465. Tepavac 81 pont stb.

A női világranglista élcsoportjának idei végső sorrendje: 1. S. Williams 8485, 2. Sarapova 7050, 3. Halep 6292, 4. Kvitová 5966, 5. Ivanović 4820, 6. A. Radwanska 4810, 7. Bouchard 4715, 8. Wozniacki 4625, 9. Kerber 3480, 10. Cibulková 3052, 11. Makarova 2970, 12. Pennetta 2861, 13. Petković 2780, 14. Errani 2775, 15. Janković 2675, 16. Šafářová 2615, 17. Suárez 2415, 18. V. Williams 2270, 19. Cornet 2255, 20. Muguruza 2043 pont stb. További szerbiai és magyar helyezések: 57. Jovanovski 911, 98. Babos 587, 102. Krunić 570, 130. Jakšić 438, 215. Dolonc 232, 305. Jani 129, 309. Jorović 127, 349. Czink 103, 388. Erić 84, 462. Lukács 61, 476. Bonić 59, 498. Lukić 54, 530. Argyelán 47, 532. Stojanović 47, 539. Bukta 45, 637. Gálfi 31 pont stb.