2024. március 28., csütörtök

A Magyar Nemzeti Tanács a leghatékonyabb

A Tartományi Ombudsman hivatala az idén június és július folyamán felmérést készített a nemzeti közösségek nemzeti tanácsainak működtetését szabályozó törvény alkalmazásáról az elmúlt négy év folyamán. A vizsgálódás célja az volt, hogy a beérkezett eredmények tükrében retrospektív módon górcső alá helyezze a nemzeti tanácsokról szóló törvényt a gyakorlat szemszögéből, ugyanis valamennyi összetételű tanács a nyáron mandátuma végén már gazdag tapasztalattal rendelkezhetett. Egyúttal a hivatal arra is választ szeretett volna kapni, hogy a nemzeti tanácsok hatásköreinek módosításáról szóló törvény készítésekor mely irányba kellene végrehajtani a változtatásokat, melyek azok a területek, amelyek még hagynak kívánnivalót maguk mögött, hogy egyúttal a törvényalkotóknak is javaslatokkal szolgáljanak.

Az Alkotmánybíróság az év elején jelentősen megnyirbálta a nemzeti tanácsok hatáskörét. A nemzeti tanácsokról szóló törvény soron következő változtatásánál lehetőséget kell adni minden kisebbségnek, hogy megtalálja helyét a törvényben, mert ha csak a hatáskörök megvonásáról tárgyalunk, megeshet, hogy megmaradnak a nemzeti tanácsok, de nem lesznek hatáskörei – mondta a tegnapi sajtótájékoztatón Muškinja Heinrich Anikó tartományi ombudsman.

– Mint kifejtette, alkotmányi rendelkezés, hogy a nemzeti kisebbségi és emberi jogok nem csorbíthatók, viszont a hatáskörök csökkenése azoknak a nemzeti tanácsoknak a tevékenységét érinti a legjobban, amelyek eddig is gyakorolták hatásköreiket. A nemzeti tanácsokról szóló törvény módosításakor fontos lenne pontosan megfogalmazott hatásköröket megállapítani, hogy magasabb államkörökből különböző rendeletekkel ne legyen szabályozható a nemzeti tanácsok munkája – tette hozzá az ombudsman.

A vizsgálatok eredményeként az elmúlt négy évben a leghatékonyabb a Magyar Nemzeti Tanács volt, amelytől a többi nemzeti tanács is sokat tanult és tanulhatott. A Szlovák Nemzeti Tanács is kivette a részét a munkából, akárcsak az egyik legkisebb létszámú, a Cseh Nemzeti Tanács is, valamint a bunyevác és a horvát nemzeti tanácsok. Viszont arra is van példa, hogy egyes nemzeti tanácsok csupán a pénzelés körül vitáztak, mint a Roma Nemzeti Tanács, amely még a Tartományi Ombudsman hivatalával sem volt hajlandó együttműködni. A vizsgálat során még a kiküldött kérdőíveket sem töltötte ki – mondta Muškinja Heinrich Anikó.

A kutatások szerint a Magyar Nemzeti Tanács munkája példaértékű volt aktivitását és szakértelmét illetőleg is – mondta Vukašinović Éva tartományi ombudsmanhelyettes. A nemzeti tanácsok munkájában eleinte látható volt, hogy nem tudtak mit kezdeni hatásköreikkel, a Magyar Nemzeti Tanács pedig sokak számára példával szolgált, megmutatta, hogyan kell dolgozni, és minden tekintetben segítséget nyújtott. Tehát nem zárkóztak be, hanem készen álltak a közreműködésre.

A kutatások rámutattak arra, hogy voltak olyan hatáskörök, melyekkel a nemzeti tanácsok többsége nem élt kellő mértékben, mégpedig a kultúra, valamint a településrendezés területén. A mögöttünk levő mandátumban a nemzeti tanácsok általában a stratégiákkal, a helyzet feltérképezésével foglalkoztak – ami várható is volt –, a soron következő mandátumban viszont olyan kérdések kerülhetnek terítékre, mint a kimondottan szerteágazó kultúra kérdése, mondta Vukašinović Éva.