2024. április 20., szombat

Már nem csak a fiatalok mennek el

A tömeges elvándorlás nem újdonság vidékünkön, a történelem során sok népcsoport fordult meg itt, majd tűnt el. A második világháborút követő első nagyobb vándorlás, ha nevezhetjük annak, a német lakosság teljes kitelepítése volt. A szerencsésebbek eljutottak Németországba, míg a kevésbé szerencsések valamely haláltáborban végezték. A következő nagyobb kiáramlás már gazdasági okokból történt, a ’60-as, ’70-es években a jobb kereset reményében sokan nyugatra mentek vendégmunkásnak. Aztán a ’80-as évek viszonylagos jóléte után beköszöntöttek a kilencvenes évek és a hadköteles fiatalok tömege szökött meg az országból, mert nem akartak részt venni a régi Jugoszlávia szétverésével járó vérfürdőben. A vajdasági magyarság szempontjából ez felért egy érvágással, hiszen a legéletképesebb réteg ment el. Az elvándorlók helyére Horvátországból és Boszniából jöttek menekültek, s ez jócskán megváltoztatta a magyarlakta települések nemzeti összetételét.

Ez a rövid visszatekintés után eljutottunk napjainkig, amikor ismét jelentős elvándorlásról beszélhetünk. Akárcsak a ’60-as, ’70-es években, most is gazdasági okok állnak a távozás hátterében, azonban ez a hullám mégis más. Akkor, akár csak a ’90-es években, fiatalemberek mentek el, most viszont az idősebb generációk is érintettek. A Magyarországon tanuló középiskolások és egyetemisták legnagyobb része eleve ott keres munkát, vagy tovább megy Nyugatra. Ha saját falumból, Kishegyesből indulok ki, akkor 50 külföldön tanuló fiatalból kb. egy jön vissza, hogy itt éljen, dolgozzon és családot alapítson. Akik idehaza fejezik be az iskolát, azok fejében is előbb-utóbb megfordul a külföldre vándorlás gondolata. A lehetőségek, főként faluhelyen, igen korlátozottak. Ha a szülőknek sok földjük van, vagy jövedelmező magánvállalkozást üzemeltetnek, akkor az utódok megélhetése is biztosított, ők vélhetőleg maradnak. Viszont akik nem büszkélkedhetnek tehetős felmenőkkel, azok vagy éhbérért gürcölnek egy privátnál, vagy belépnek egy pártba és jól fizető, közvállalati-közigazgatási munkahelyért nyomulnak. Akinek egyik lehetőség sem tetszik, az elmegy. A fiatalok mellett egyre több 40–50 éves ember is külföldön keresi a megélhetést, mert idehaza nem tudja eltartani a családját. Egy fiatal ismerősöm kiment Londonba, majd kivitte az öccsét, végül pedig az édesanyját is. Minek maradjunk, amikor itt nincs jövőnk – mondta, mielőtt elment volna.

Kishegyesen egykor három erős üzem működött: a szövetkezet, a téglagyár és a Građa Mont fémipari vállalat. Ezek a miloševići diktatúra idején is egzisztálgattak, de jött a rendszerváltás és helyi emberek segítségével tönkretették, majd fillérekért elkótyavetyélték őket. Így történt ez az egész országban, s akkora űr keletkezett, amit úgy is nehéz lenne pótolni, ha a legtehetségesebb és -becsületesebb emberek lennének meghatározó pozíciókban. Sajnos, ez nem így van. Hogy egy tortás hasonlattal éljek: nem tudok finom tortát készíteni, ha minden összetevőm romlott. Kidobom őket, új összetevőket veszek és akkor tudok valami ízleteset sütni. Nálunk viszont úgy próbálnak tortát készíteni, hogy megtartják a romlott összetevőket, csak az arányaikat változtatják. Olyan emberek vannak a kormányban, akik Milošević idejében is pozíciót töltöttek be. A szükséges reformok és átalakítások helyett politikai cirkuszt és a miniszterelnök egyszemélyes valóságshow-ját láthatjuk nap mint nap.

Egy belgrádi fiatalember önkéntes alapon felújított két buszmegállót, ezért az illetékes felügyelőség 60 ezer dinárral megbüntette, mert jogtalanul használta a város címerét. Ez az eset mindennél többet elárul arról, hogy milyen országban élünk. Itt a fiataloknak nincs jövőképük, és nem is lesz, míg nem történnek radikális változások. Szép dolog az itthon maradásról beszélni, s biztatni rá az embereket, de aki ezt teszi, az bizonyára nem havi 20 ezer dinárból próbál megélni és eltartani a családját. Őszintén remélem, hogy hamarosan változik valami, mert különben nem marad más hátra, mint megkérni az utolsó távozót, hogy csapja el a villanyt.