A tizenhárom aradi vértanúból négyet a Délvidék adott. Kettőnek, Lázár Vilmosnak és Kiss Ernőnek a sorsa Nagybecskerekhez kötődik.
Kiss Ernő Temesváron született, de birtokai Magyarittabén és Eleméren voltak. A kivégzését követően tisztiszolgája titokban eltemette az aradi temetőben. Hat évvel később Katalinfán (Katrinfeld, ma Ravni Topolovac) újratemették, majd hamvait 1872-ben Elemérre vitték, ahol a Szent Ágoston-templom szentélye alatti kriptájába helyezték örök nyugalomra.
Délvidék magyarsága a kilencvenes évek elejétől október hatodikán ezen a helyen emlékezik az aradi vértanúkra. A vidéken aratott katonai győzelmeiért Kiss Ernő szobra 1906-tól 1918-ig a nagybecskereki megyeház előtt állt. Emlékművét a bevonuló szerb csapatok döntötték le. Csak az altábornagy torzója maradt meg, mely a Városi Népmúzeumban van. Köztéri felállítására egyelőre nincs kilátás.
Lázár Vilmos Nagybecskereken született, később Temesvárra került, az aradi Emlékoszlop kriptájában nyugszik. Emlékét 2005 óta a Nagybecskereki Székesegyházban, a szenteltvíztartó közelében felállított emléktábla őrzi, amelyből annak idején a csecsemő Lázár Vilmost is megkeresztelték. Minden év októberében az emléktáblára – melyet Várady József és neje, Czikajló Ágnes állíttatták – elhelyezik a kegyelet virágait.
Mindketten örmény származásúak voltak. Egyik szegény, a másik pedig dúsgazdag családból származott. Egyiknek szobrot emeltek Nagybecskerek főterén, a másiknak emléktábla jutott. A sors azonban egyformán kegyetlen volt mindkettőjük iránt: abban a „kegyelemben” részesültek, hogy akasztás helyett golyó általi halálra lettek ítélve. 1849. október hatodikán az elsők között végezték ki őket.
