2024. április 19., péntek
RÖPLABDA – SZABADKA

Tornagyőzelemmel hangoltak a bajnoki rajtra

A Spartacus női röplabdázói a győztesei a harmadik alkalommal megrendezett Josip Marković-emléktornának. A kék-fehérek a Crvena zvezdához hasonlóan két győzelemmel és egy vereséggel végeztek az élen, de az egymás közti eredmény a szabadkai lányoknak kedvezett, akik első alkalommal nyerték meg az emléktornát.

A Kék Galambok az első fordulóban az első elveszített játszma után magabiztos és pontos játékkal múlták felül a Jedinstvo együttesét. A Crvena zvezda elleni mérkőzés hatalmas csatát hozott, amelyben mindkét csapat a röplabda minden szépségét felvonultatta. Mindhárom játszma csak a hajrában dőlt el a hazaiak javára. Az elsőben 23:23-ig fej fej mellett haladtak a csapatok, ekkor Drpa játszmalabdához juttatta a hazaiakat, amit Medić és Brković sáncával ki is használtak a kék-fehérek. A második szettben a belgrádiak 23:21-es előnyre tettek szert, a hazaiak azonban ekkor sem adták fel, és egyenlítettek, majd egy belgrádi játszmalabdát is hárítottak. Az egyenlítést követően újra a S. Medić–Brković sánc lépett színre, és ezzel a második szettet 26:24-re nyerte meg a Spartacus. A harmadik játszmában a Spartacus egykori játékosa, Helić pontja után a piros-fehérek 23:19-es előnyre tettek szert, de ez sem volt számukra elég a játszma megnyeréséhez. A hazaiak zsinórban öt pontot gyűjtöttek, mérkőzéslabdához jutottak, amit a belgrádiak még hárítottak. A következő pontot Drpa leütése után a szabadkaiak szerezték, majd Helić a vonalon túlra ütötte a labdát, s ezzel a hazaiak megszerezték a győzelmet. A harmadik fordulóban a Spartacus megnyerte az első két játszmát, és a harmadikban is 18:14-re vezetett a Vizura ellen, ekkor azonban megtorpantak, és a belgrádiak nemcsak ezt a játszmát, hanem a hátralévő kettőt is megnyerték.

Damir Petković, a Spartacus vezetőedzője elégedett volt a tornagyőzelmet illetően, de sajnálatát fejezte ki amiatt, hogy a csapat nem nyerte meg mindhárom mérkőzését.

Örülök annak, hogy a tornán az ország legjobb négy csapata vett részt, és mi ebben a mezőnyben megszereztük a tornagyőzelmet. Három jó mérkőzést játszottunk, a harmadikban kissé visszaestünk, de úgy gondolom, hogy felkészülten várjuk a bajnoki rajtot. Sajnálom, hogy 2:0-s és 18:14-es vezetésről nem nyertük meg ezt a harmadik meccset, de a lányok elfáradtak, és pszichikailag visszaestek.

Marta Drpa, a hazaiak egyik legeredményesebb játékosa kiemelte, hogy a Vizura ellen már láthatóak voltak a fáradtság jelei a csapaton.

Az első napon nyújtott játékunkkal, amikor a Jedinstvo és a Crvena zvezda csapatát is legyőztük, elégedett vagyok, ma azonban kissé fáradtak voltunk. A harmadik meccs a harmadik szettben dőlt el, amikor a vendégek fordítani tudtak. Lassan felvesszük a versenyritmust, és remélem, hogy jól rajtolunk a bajnokságban. Ahogy a tornán is láthattuk, a bajnokság legjobb csapatai között nincs nagy különbség, mi pedig a legmagasabb helyezésért szeretnénk harcolni.

A torna legponterősebb játékosa Adela Helić (Crvena zvezda) volt, a legjobb sáncoló címet Sofija Medić (Spartacus) érdemelte ki, és Dragana Brković személyében a legtechnikásabb játékos is a Spartacusból került ki.

Eredmények, 1. forduló: Spartacus–Jedinstvo (Ópázova) 3:1 (23:25, 25:19, 25:22, 25:14), Crvena zvezda–Vizura 3:0. 2. forduló: Spartacus–Crvena zvezda 3:0 (25:23, 26:24, 26:24), Jedinstvo–Vizura 3:0. 3. forduló: Spartacus–Vizura 2:3 (25:21, 25:20, 21:25, 21:25, 12:15), Crvena zvezda–Jedinstvo 3:2. A végső sorrend: 1. Spartacus, 2. Crvena zvezda, 3. Jedinstvo, 4. Vizura.