2024. április 20., szombat

Luxus vagy golyó jár az árulóknak?

Kivándorolna Dél-Koreából az a nő, aki tavaly szabadult a börtönből, ahová 2008-ban került, mert rajtakapták, hogy a kommunista szomszédnak, a világtól elzárt Észak-Koreának kémkedett. A negyvenéves Von Dzseong-hva az előző északi diktátornak, Kim Dzsong Ilnek dolgozott Dél-Koreában. Feladata az volt, hogy a katonai hírszerzés tisztjeitől információkat szerezzen azokról az észak-koreai menekültekről, akik átszöktek Dél-Koreába.

Von nem volt ugyan szuperkém, de szabadulása óta egész Dél-Korea kiközösítette. Amióta rabruháját polgárira cserélte, munkanélküli segélyből tengődik a lányával. Senki sem akarja alkalmazni, ezért inkább elhagyná az országot. Akár Észak-Koreába is mehetne, amely a napokban hirdette meg legújabb visszafogadó kampányát. Igaz, őt inkább befogadni kellene.

A program fő célcsoportját ugyanis azok a személyek alkotják, akik korábban elmenekültek Észak-Koreából. A kommunista Kim-dinasztia irányította ország nemrég tette közzé a felhívást, melyben visszacsalogatná a szökevényeket, akiket még mindig árulóknak tart, de hazatérésük esetén „munkát és szép lakást” ígér nekik.

A sztálinista diktatúrájú Észak-Korea szigorúan őrzi határait, ennek ellenére akadnak olyanok, akiknek sikerült a szökés (főleg Kínába, vagy Dél-Koreába). A többség a nyomor elől menekül, sokan ugyanis éheznek. Az elit sem nyugodt. Sőt az utóbbi időben egyre többször retteg, hisz a 2011 végén hatalomra került fiatal diktátor, Kim Dzsong Un már több tisztogatást hajtott végre a legfelsőbb vezetésben.

Most éppen a menekülteket próbálja hazacsalogatni. Amit ígér, még igaz is lehet, hiszen munka akad bőven. Helyi mérce szerint luxuslakások is épülnek, de ezekbe alighanem a rezsim kegyeltjei költözhetnek be, nem a hazatérő „árulók”.

Azt még nem tudni, hogy mi vár a visszatérőkre, de nem nehéz kitalálni. Legutóbb 2012-ben próbálkoztak hazacsalogató akcióval. Akkor a rezsim kerített egy asszonyt, aki a sajtó előtt azt állította: fiával Dél-Koreába szökött, de nem bírták az ottani embertelen rendszert, és hazatértek. Igyekezett elhitetni, hogy visszatérte után jó állást és szép lakást kapott. Azóta senki nem tud róla semmit.

Más hazatérőkről az a hír járja, hogy munkatáborba hurcolták őket. Ott sok ilyen van; a rendszer ellenségeit szokták ide zárni, és kegyetlen körülmények között dolgoztatni. Luxuslakás helyett barakkban végzik, és ha tiltakoznak, még szigorúbb táborokba, rosszabb esetben a kivégző osztag elé kerülnek. Ennek a híre már rég eljutott külföldre is. Ezért nem meglepő, hogy a legújabb visszacsalogató kampány nem vonzza haza az elszökött észak-koreaiakat.