2024. április 20., szombat

A November 29. a legnagyobb adós

Főleg a csődeljárás alatt lévő vállaltoknak van nagy adótartozásuk

A szabadkai önkormányzat adóügyekkel foglalkozó szolgálata a város hivatalos honlapján újabb listát tett közzé azokról a jogi személyekről, melyeknek az év második negyedévének a végén több mint húszmillió dináros adótartozásuk van. A listán szereplő hét vállalatból öt, mégpedig a November 29., a Bratstvo, a SI&SI Promet, a Podrum Palić és a Fidelinka Malom csődeljárás alatt van, kettő pedig még aktív.

A több mint húszmillió dináros adóhátralékkal rendelkező cégek listáján az első helyen a November 29. gyár áll mintegy 140 millió dinárral, majd őt követi a Bratstvo Vagongyár 47 millió dinárral, a SI&SI Prometnek mintegy 28 millió dináros adótartozása van, a Jadris Kft. 27 millióval, az Agroseme Panonija pedig 21,6 millió dinárral tartozik, ez a két cég egyébként még mindig aktív, a lista hatodik helyén a csődbe jutott Palics Pincészet van 21 millió dinárral, a sort pedig a Fidelinka zárja, több mint 20,5 millió dináros tartozással.

Az év első felében a szolgálat több alkalommal is közzétette azoknak a vállalatoknak, vállalkozóknak és polgároknak a listáját, akiknek több mint 1000 dináros adótartozásuk volt. A listán több mint tizenötezer adós szerepelt, közülük 1505 jogi személy, melyek közül mindvégig a November 29. gyárnak volt a legnagyobb adóssága, illetve a legnagyobb adótartozásuk olyan vállalatoknak volt, melyek már csődeljárás alatt állnak, de a listán néhány közvállalat és olyan vállalat is szerepelt, melyben az önkormányzatnak is van tulajdonrésze, illetve külföldi tulajdonban lévő cégek is a listára kerültek. Az adósok listáján összesen 1223 vállalkozó szerepelt, illetve 12 és fél ezer fizikai személy nevét tüntették fel, akik közül az első tíz polgár több mint tízmillió dinárral tartozik az önkormányzatnak. Bár a lista közzététele eredményesnek bizonyult, ugyanis a polgárok sokkal nagyobb hányada fizette be az adóját, azonban az adatvédelmi biztos közbelépése miatt az adóslistát levették az önkormányzat hivatalos honlapjáról. A szolgálat az adótörvényekre hivatkozva hozta nyilvánosságra az adósok nevét és tartozásuk nagyságát, ugyanis törvényes kötelezettségük, hogy minden negyedév végén közzétegyék az adótartozás összegét, az adatvédelmi biztos szerint viszont az önkormányzat adóügyekkel foglalkozó szolgálatának nem lett volna szabad a neveket is közzétenni, csupán az adótartozás nagyságát jelentethették volna meg. Tekintve, hogy különféleképpen tolmácsolták az adótörvényt, a helyi adóhatóság a pénzügyminisztériumhoz fordult a törvény helyes értelmezése ügyében.