2024. március 29., péntek

Aláírásra készen a Déli Áramlatról szóló szerződés

A Szerbia és az Oroszország közötti együttműködés elmélyítéséről állapodott meg Aleksandar Vučić és Vlagyimir Putyin

A moszkvai látogatáson tartózkodó Aleksandar Vučić szerb kormányfő kedden Vlagyimir Putyin orosz államfővel találkozott. A beszélgetés után megtartott sajtótájékoztatón Vučić elmondta: a Déli Áramlat projektummal kapcsolatban megvitatták az összes kérdést, és innentől kezdve semmi akadálya, hogy a felek aláírják a projektum megvalósításáról szóló szerződést. A szóban forgó földgázvezeték megépítéséről szóló szerződést a tervek szerint legkésőbb máig aláírják Belgrádban.

Mint azt Vučić kiemelte, rendkívül elégedett az oroszországi látogatásának eredményével és a szívélyességgel, amellyel a szerb küldöttséget fogadták. A szerb miniszterelnök elmondása szerint Putyinnal a gazdasági és a politikai, valamint az együttműködés minden egyéb formájának elmélyítéséről beszélgettek. Putyin elfogadta Vučić meghívását, és év végéig ellátogat Belgrádba. Vučić szerint ez is bizonyítja, hogy mennyire kiemelkedő a két ország közötti együttműködés. Az orosz államvezetőség képviselőivel folytatott beszélgetések pozitívak Szerbia számára, állapította meg Vučić, majd nyilvánosan is megköszönte Putyinnak Oroszország támogatását és együttműködését.

Oroszország folyamatosan figyelemmel kíséri a szerbiai politikai helyzetet, mondta Putyin, majd kifejtette, hogy a lehető legjobb gazdasági kapcsolatokat szeretnék megvalósítani Szerbiával. Szerbia és Oroszország már eddig is sok mindent megtettek közösen, és még számos lehetőség áll a két ország előtt, hangsúlyozta az orosz államfő.

Aleksandar Vučić a Vlagyimir Putyinnal folytatott beszélgetést követően elmondta, hogy a Déli Áramlat szerbiai szakaszának kiépítésében ötven százalékban szerb kivitelezők vesznek majd részt. A szerb miniszterelnök becslése szerint a projektum megvalósításában részt vevő vállalatok bevétele feltehetőleg 350 millió euró lesz.

Szerbia hitelt kap Oroszországtól, hogy fedezni tudja a Déli Áramlat kiépítése költségeinek ráeső részét. Vučić és Putyin abban állapodtak meg, hogy a kamat 4,25 százalékos lesz, és ezt Szerbiának a földgáz tranzit után számított osztalékból kell megtérítenie. Ez nagy engedmény Szerbia számára, emelte ki Vučić, majd elmondta, hogy a projektum megvalósításával megbízott vállalatnak nem egy, hanem kettő, egy szerbiai és egy orosz igazgatója lesz. Putyinnal abban állapodtak meg, hogy várhatóan év végéig elkezd épülni a földgázvezeték szerbiai szakasza. Vučić arra kérte Putyint, hogy a nagyobb szerbiai vállalatok a jövőben olcsóbban kapják az orosz földgázt, ám ezt a kérdést egyelőre nem sikerült lezárni, a későbbiekben is egyeztetnek majd erről.

Mindemellett szó volt a Szerbiai Kőolajipari Vállalatról, a Petrohemijáról, a Đerdapi Vízerőműről, valamint a mezőgazdaság és az építőipar területén megvalósított együttműködésről, összegezte Vučić.

A szerb kormányfő az ukrán válságról is beszélgetett Putyinnal, és kifejtette, hogy Szerbia álláspontja szerint ezt a kérdést békés úton kell megoldani. Putyin egyetértett ezzel a megállapítással, mondta Vučić, majd megcáfolta, hogy az ukrán válság kérdésében Oroszország bármiféle módon is nyomást próbált volna gyakorolni Szerbiára.

Szerbia 2015-ben veszi át az EBESZ elnöklőjének tisztségét, és voltak olyan találgatások, hogy Oroszország már előre megkíséreli majd befolyásolni az országot, hogy az elnökség ideje alatt Oroszország javára járjon közben az ukrán válság tekintetében. Vučić ezt is cáfolta, mondván, hogy az EBESZ témája még csak szóba sem került.

A Vučić vezette küldöttséggel Siniša Mali, Belgrád polgármestere is Moszkvába utazott, ahol kedden Szergej Szobjanyinnal, az orosz főváros polgármesterével találkozott. A felek egyebek mellett abban állapodtak meg, hogy a következő három hónap során aláírják a két főváros közötti együttműködési megállapodást. Mali orosz kollégájával ismertette a szerb főváros fejlesztési tervét.

– Konstruktív beszélgetésben vettem részt. A hamarosan aláírandó együttműködési megállapodásban fektetjük majd le, hogy melyek lehetnének azok a projektumok, amelyek megvalósításában Belgrád és Moszkva közösen vehetnének részt. Szobjanyin beszámolt az orosz főváros tapasztalatairól a köz- és a magánvállalatok közötti együttműködés tekintetében. Moszkva a legjelentősebb beruházásokat a köz- és a magánvállatok együttműködése által, közös finanszírozással valósítja meg. Moszkva a világ egyik leggyorsabban fejlődő városa, ezért az orosz fél fejlesztéstervezéssel kapcsolatos tapasztalatai rendkívül fontosak a szerb főváros számára. Moszkvának azzal kapcsolatban is számos tapasztalata van, hogy miként lehet bevonzani a nagytőkéseket, milyen intézkedésekkel lehet egyszerűbbé tenni a beruházók életét – magyarázta Mali.

A polgármesterek a tömegközlekedésről, a pozitív üzleti légkör megteremtésének lehetőségeiről, az energiahatékonyságról és a városi közigazgatás munkájának átláthatóságáról is beszélgettek. Mivel a moszkvai tömegközlekedés szervezettség tekintetében éllovas a világon, Mali és Szobjanyin megbeszélték, hogy a két főváros tömegközlekedési igazgatósága is együttműködik a jövőben.

A kulturális és az idegenforgalmi együttműködés elmélyítésének módját is körbejárták a felek, valamint megvitatták a diákcsere programok lehetőségét is.