2024. április 19., péntek

Még két nap Dombos

Csütörtök este a FolkEmbassy és a 2013-as Fölszállott a páva nyertese, Csizmadia Anna fellépésével elkezdődött a 14. Dombos Fest. Amint azt Horvát László fő szervező beharangozta, az első két nap a hölgyeké volt. A FolkEmbassy koncertjét követően Harcsa Veronika adott sajátos hangulatú Lámpafény koncertet, amelyen női költők megzenésített verseit adta elő egyedi stílusában. A nyitónapot a Wemsical – Smokey Monday afterparyja zárta. Péntek este először Palya Bea varázsolta el a közönséget az idén áprilisban bemutatott Nő című albumának számaival. Az énekesnő kislánya születése után egy új életszakaszba lépett, ami új dalokat hozott magával. Ebből kapott most ízelítőt a Dombos közönsége. Palyát egy szintén világszinten ismert énekesnő, Csemer Boggie követte a színpadon, akinek Parfüm című klipjét néhány nap alatt több millióan látták az interneten. A Dombos második napja a Laser Tasilo partijával fejeződött be.
Ami a Dombos Fest első két napját egyértelműen meghatározta, az a Lösz vagy nem lösz címen futó fényfestészet volt. A Hegyalja utcát körülölelő löszfalat fények, színek, képek, hangulatok lepték el mindkét este. Egyedi élményt nyújtott a különböző színekbe boruló kemencekápolna és a löszfal alján álló akácfák látványa. A dombosi tábortűz olyan történés, ami már a fesztivál szerves részét képezi.
Fényfestészetben és tábortűzben is lehet még részük mindazoknak, akik ma és holnap kilátogatnak a Dombos Festre.
A szombat NoFolk nap: a nagyszínpadon 20 órától a Bazseva lép fel, majd a szarajevói Divanhana, végül pedig a Góbé. A folk- és gasztroudvarban 19 órától elsősorban a gyerekek érdeklődésére számít a Papó zenedéje, majd a Budapest Nufolk Revolution „új népi” zenét játszó együttes csap a lovak közé. Ezen a napon nem lesz belépőjegy, hála a Nemzeti Kulturális Alap támogatásának.
Vasárnap 20 órától a Romano Drum kezd a nagyszínpadon, majd egy igazi világsztár – aki mellesleg Kishegyes díszpolgára –, Lajkó Félix fog fellépni zenekarával. Vendége a magyar dzsessz karizmatikus alakja, Dresch Mihály lesz. A folk- és gasztroudvar színpadára a Fanfara Complexa fog jó hangulatot varázsolni 19 órától.