2024. március 29., péntek

Nyár a tanyán

Elkezdődtek a nyári táborok a kishegyesi Kátai-tanyán – Már csak két táborra lehet jelentkezni

A hétvégén fejeződött be a kishegyesi Kátai-tanya első nyári tábora, a kézművestábor. A táborban kb. 40 gyerek vett rész, számolt be lapunknak Kátai Annamária táborvezető-koordinátor, akitől azt is megtudtuk, hogy idén is a hagyományőrzésre fektették a hangsúlyt.

A gyerekek agyagoztak, bőrből készítettek tárgyakat, szőttek, kosarat fontak, tűzzománcot készítettek, gyöngyöt fűztek, gyertyát öntöttek, csuhéból készítettek tárgyakat és nemezeltek. A modernebb dolgok közül volt üvegfestés, és kiégethető gyurmából készítettek ékszereket. Délelőtt és délután tartottunk 2-2 óra kézműves-foglalkozást a gyerekekkel, a többi időt szabadidős programokkal töltöttük ki, mint pl. kürtőskalácssütés, pékmúzeum- és tájházlátogatás, valamint különböző csoportos játékok – mondta el Kátai.

A nyár hátralévő részében szinte folyamatosan lesznek táborok. A héten zajlik a lovas- és a fényképésztábor, árulta el a koordinátor.

Idén is nagy volt az érdeklődés a lovastábor iránt, ezt a bácskossuthfalvi Kósa Sándor szervezi. A fényképésztábort Vlahovity Helga vezeti. Ő a régi fényképésztechnikákat ötvözi a modernnel, ami nagyon érdekes a gyerekeknek – számolt be Kátai.

A lovas- és a fényképésztábort a VIFÓ Szabadegyeteme követi, július 14-étől pedig a Firkatáborra fog sor kerülni. Ez egy időben lesz egy teljesen új táborral, a Mini befektető leszek elnevezésű önismereti, boldogság- és zsebpénztáborral – árulta el a koordinátor. A többi táborhoz hasonlóan itt is 2-2 óra szakfoglalkozás lesz: délelőtt önismereti órák Hári Anikó kineziológussal, délután pedig Kunos Károly hivatásos tőzsdeoktató fog a gyerekekkel foglalkozni.

Július 28-án kezdődik az angol tábor, amelyen Lukács Tibor angoltanár fog gondoskodni a kreatív nyelvoktatásról. Augusztus folyamán lesz a nagycsaládostábor a Vajdasági Nagycsaládos-egyesületek Szövetségének szervezésében, valamint a Szép szó vers- és prózamondó tábor.

Augusztus 18-án kezdődik a Kátai-tanya utolsó saját tábora, a Zöld tábor – tudtuk meg a koordinátortól. Itt növényekkel, állatokkal ismerkedhetnek meg a gyerekek, különböző kísérleteket végezhetnek, madáretetőt készítenek stb.

A táborokba elsőstől nyolcadikos korosztályig jelentkezhetnek a gyerekek, a munka csoportokra osztva folyik – számolt be Kátai, majd azt is elmondta, hogy idén már csak az angol és a Zöld táborra lehet jelentkezni, a többiben betelt a létszám. A Kátai-tanya nyári programjáról a www.katai.rs honlapról lehet részletesebben tájékozódni.