2024. március 28., csütörtök

Közép-Duna elnevezéssel új mikrorégió alakul

A magyarországi Baja Város önkormányzata, Bács-Kiskun Megye Közgyűlése, Mohács Város önkormányzata, a szerbiai Apatin község képviselő-testülete után Zombor polgármestere is aláírta a Duna folyóra támaszkodó, Közép-Duna elnevezésű mikrorégió megalakításáról szóló megállapodást, amihez még a horvátországi Eszék és Pélmonostor csatlakozik.

A társulás a Duna Stratégiára alapozván, a közös érdekeket fölismervén gazdaságfejlesztési, árvízvédelmi, vízgazdálkodási, vízi közlekedési, innovációs, kulturális és környezetvédelmi célokat tűzött maga elé.

A projektum ötletgazdája és vezetője, a bajai Fábik Zoltán a memorandum zombori aláírásán elmondta, hogy sürget az idő, a pályázatok, amelyeken a három ország területére kiterjedő mikrorégió részt kíván venni, már szeptemberben megjelennek, addig viszont meg kell teremteni a működéshez elengedhetetlen jogi hátteret. Hozzátette, ennek létrejötte nem kétséges, tapasztalt szakemberek dolgoznak rajta.

– Zombornak szüksége van az uniós támogatásra, és a város fölismerte a mikrorégió jelentőségét ennek elérésében. A város testvéri kapcsolatban áll Bajával, szoros viszonyban Magyarországgal, ezen túlmenően rálátása van az uniós államokon belüli regionális szerveződések eredményeire, így természetesen élni kívánt a közös gondolkodás, a célok kitűzése és megvalósítása lehetőségével – nyilatkozta Saša Todorović, Zombor polgármestere.

Csíkos János tartományi sportsegédtitkár a kezdetektől részt vett a mikrorégió kialakításában, aminek történetét lapunk számára következőképpen foglalta össze:

– Az előkészületek két évvel ezelőtt, Baja és Apatin tárgyalásaival kezdődtek, tavalytól már konkrét lépésekre került sor, mára eljutottunk odáig, hogy a makroregionális Duna Stratégián belül három országot egybefogó mikrorégiót hoztunk létre. Magyarországnak nagyon jó háttere van az euroregionális együttműködésekhez, létrehozta ugyanis a Határon Átnyúló Kezdeményezések Közép-Európai Segítő Szolgálatát, a CESCI-t, illetve a külügyminisztériumon belül létrejött a Budapest Duna Kontakt Pont, amely támaszt nyújt a pályázók számára, segítenek a projektumok előkészítésében, menedzselésében, a jogi háttér megteremtésében. A szeptemberben megjelenő pályázatok a projektumok előkészítését támogatják 10–40 ezer euróig, a megvalósításra viszont több százmillió áll majd rendelkezésre. Rajtunk áll, hogy ebből mennyit sikerül megszereznünk.

A zombori dokumentum-aláíráson jelen volt dr. Jankai Norbert, a CESCI jogi igazgatója is.

– Szervezetünk feladata, hogy az Unió és egész Európa területén fellelhető forrásokra megfelelő jogi kereteket telepítsünk, ez indokolja személyes jelenlétem ezen a megbeszélésen, ahol egy alakuló szervezet forrásokat keres céljai és elképzelései megvalósításához. A hónap végén a CESCI és az Európa Tanács éppen erre a témára szervez konferenciát Budapesten, így fontos a személyes kapcsolattartás – hallottuk Jankai Norberttől.