2024. március 28., csütörtök

Vučić a bankszektorral tárgyalt

A pénzintézetek a szerbiai gazdaságot ötszázalékos dinárhitelen kívül háromszázalékos devizahitellel támogatnák

A bankszektor gazdaságot célzó támogatásai nélkül Szerbiának nem lehet egészséges gazdasága, és semmi sem lehet fontosabb az ötletek megvitatásától, jelentette ki hétfőn Aleksandar Vučić kormányfő 29 szerbiai bank képviselőjének. A kormányfő az ülés után a külföldi vállaltok képviselőivel, majd a hazai cégek képviselőivel tárgyalt. A tárgyalások célja az volt, hogy Szerbiában jobb üzletelési feltételeket teremtsenek annak érdekében, hogy befektetők érkezzenek az országba, és fellendüljön Szerbia gazdasága.

A pénzintézetek képviselőinek a kormányfő elmondta, arra kíváncsi a kormány, hogy az állam hogyan segíthet a bankszektornak, hogy a bankok a szerb gazdaságot, kiváltképp a privát szektort ne profitszerzési lehetőségként éljék meg. Kijelentette, hogy az állam 60 millió eurót ad majd a bankoknak, hogy azok 1,2 milliárd eurós támogatott hitelt tudjanak nyújtania a szerbiai gazdaságnak. Hozzátette, azt szeretné, hogy e pénz csupán 10 százaléka kerülne a már jelenlegi hitelek újratörlesztésébe.

– Tudom, hogy a bankokra óriási nyomás nehezedik majd, de számunkra a mikro-, a kicsi és a közepes vállalkozások a fontosak – mondta Vučić, majd hozzátette, hogy az állam tavaly 330 millió eurót fordított támogatott hitelekre.

Bejelentette, hogy a gazdaságfellendítési intézkedések elfogadását csütörtökig elhalasztják, a szerb kormány ugyanis kíváncsi arra, hogy mi a véleménye róla a bankszektornak és a vállalkozóknak. Hozzátette, az állam célja, hogy bankok úgy tudjanak profitot előteremteni, hogy abból a szerbiai gazdaságnak is haszna legyen.

Lazar Krstić pénzügyminiszter az ülésen elmondta, hogy ez a találkozó csupán az első a hasonló jellegű ülések előtt, és a bankszektor képezi az alapját a jelenlegi helyzetből való kilábalásnak.

A bankok képviselői sikeresnek értékelték a szerb kormánnyal történt tárgyalásukat, és felajánlották, hogy a szerbiai gazdaságnak az ötszázalékos kamattal rendelkező dináralapú hitelen kívül háromszázalékos kamatú devizahitelt is felajánlanak. Információik szerint péntekig sorra kerül még egy ehhez hasonló tárgyalás, amikor is nemcsak a gazdaság támogatásáról fognak beszélni, hanem más nyílt kérdések is szóba kerülnek majd.

Vučić kora este találkozott az építőipari szektor vezetőivel is.