2024. április 20., szombat

Csányi Sándor a leggazdagabb magyar

Orbán Viktor miniszterelnök Magyarország legbefolyásosabb embere

Csányi Sándor tavaly 15 milliárddal, azaz 150 milliárd forintra gyarapította vagyonát, így 2011 óta egymás után negyedszer lett a leggazdagabb magyar – derül ki a Napi.hu kiadásában az idén immár 13. alkalommal megjelenő A 100 leggazdagabb című kiadványból.

Csányi Sándor (középen) az OTP Bank elnök-vezérigazgatója: az általa vezetett cég a Forbes idei listáján a világ 1271. legnagyobb cége (MTI Fotó)

Csányi Sándor (középen) az OTP Bank elnök-vezérigazgatója: az általa vezetett cég a Forbes idei listáján a világ 1271. legnagyobb cége (MTI Fotó)

Az OTP Bank első emberét Bige László, a Nitrogénművek Zrt. tulajdonosa követi 145 milliárd forinttal, a harmadik helyen pedig az online erotikus szolgáltatásokból meggazdagodott Gattyán György áll, akinek vagyona 135 milliárd forint volt 2013-ban – közölte a napi.hu az MTI-vel. A dobogó közvetlen közelében tartózkodik két egykori listavezető is: Várszegi Gábor 130 milliárd forinttal és Demján Sándor 91 milliárd forinttal.

A 100 leggazdagabb magyart rangsoroló kiadvány az idén első ízben szubjektív listát készített Befolyás-barométer címmel az ország legbefolyásosabb embereiről is. Ezt a rangsort Orbán Viktor miniszterelnök vezeti, Csányi Sándor és Simicska Lajos előtt.

Mint írták, a két rangsor különbségét az magyarázza, hogy a vagyon nagysága nem feltétlenül jár azonos mértékű befolyással, és fordítva: vannak olyan befolyásos emberek, akik vélhetően nem rendelkeznek tízmilliárdokban mérhető vagyonnal, mégis jelentős hatást gyakorolhatnak Magyarország gazdasági és társadalmi életére.

A kiadó közleménye szerint a 100-as elitklubba minimum 5,3 milliárd forinttal lehetett bekerülni, ami 300 millió forinttal haladja meg a tavalyit. A lista szereplőinek összvagyona 2460 milliárd forint, 180 milliárddal több az egy évvel korábbinál. A 7,9 százalékos gyarapodás jócskán felülmúlta a 2013-as 1,7 százalékos fogyasztói árindexet, azaz reálértéken bő hat százalékkal nőtt a leggazdagabb magyarok vagyona. A 2002-ben megjelent első rangsorban szereplők összvagyona mindössze 632 milliárd forint volt, azaz a vagyon négyszeresére emelkedett, miközben a fogyasztói árak csupán 77 százalékkal emelkedtek.

A milliárdosok idei élbolyában található gazdagok közül Várszegi Gábor könyvelhette el a legnagyobb gyarapodást: vagyona egy év alatt 20 milliárd forinttal nőtt. Az ebben a sorrendben őt követő Gattyán György 17 milliárddal, Bige László és Csányi Sándor 15-15 milliárd forinttal lett gazdagabb – írták.

A 2014-es vagyon szerinti listára kilenc új szereplő került, közülük Polony István nyitott a legelőkelőbb helyen: az üzletember tavaly 47 százalékos tulajdonrészt szerzett az Olajterv-csoportban, amivel egy csapásra a 24. helyre került. Két nagy tavalyi cégeladás nyomán került fel a listára Mészáros Csaba (52.), aki a mérnöki szolgáltatásokat nyújtó Evopro-csoport egy részét értékesítette, valamint Vinnai Balázs (99.), aki a banki informatikai rendszerekkel foglalkozó IND-csoportot adta el.

A lista idei belépői változatos üzletágakban tevékenykednek. Akad köztük kábeltévés szolgáltatással foglalkozó üzletember – Tarr János (67.) – és baromfi-feldolgozásban érdekelt vállalkozó – Szabó Miklós (28.) és Erdélyi István (97.).

A rangsorban szereplő milliárdosok cégeinek központja továbbra is főként Budapesten van, ám tavaly is folytatódott a vidék felzárkózása, az idei kiadványban szereplő 100 leggazdagabb közül már 38 nem budapesti.

A feltörekvő települések közül kiemelkedik Jászberény, ahol három, és Szekszárd, ahol két milliárdos él. A legjelentősebb vidéki városok ugyanakkor tavaly is Debrecen, Székesfehérvár és Győr voltak: a cívisvárosban hatan, Győrben öten, Székesfehérváron pedig négyen élnek a leggazdagabbak közül.