2024. április 20., szombat

Vučić átvette a kormányfői tisztséget

A közszférában ezentúl fél nyolckor kezdődik a munkaidő

Hivatalosan is átvette a kormányfői tisztséget kedden Aleksandar Vučić Ivica Dačićtől. A volt kormányfő, jelenlegi külügyminiszter a kormányról szóló jelentés átadása után megjegyezte, hogy elégedett a volt kormánya és munkatársai eredményeivel, kiváltképp azzal, hogy sikerült megváltoztatni a Szerbiáról alkotott képet a világban.

– Szerbia többé nem gondot jelentő, hanem gondokat megoldó állam – mondta Dačić.

Szavai szerint a külügyminiszteri posztra a jelenlegi kormányfő jelölte. Megjegyezte, hogy az új tisztségében rengeteg munka vár rá, hiszen Szerbia elnököl az EBESZ-ben, hamarosan megkezdődik görögországi európai uniós és nyugat-balkáni csúcs, valamint az Európai Tanács külügyminisztereinek ülése is, amelyen az ukrán helyzetről is tárgyalnak. Az új kormányfő szerint az előző kormány, amelyet Ivica Dačić vezetett, komoly munkát végzett, és azért döntött amellett, hogy a volt kormányfő legyen a külügyminiszter, mert sármosan tárgyal a külföldiekkel. A volt kormányfő a jelentés átadása után egy griffmadárjelvényt is átadott Vučićnak, mivel – mint megjegyezte – a mitologikus lény oroszlán teste erőt, sas feje pedig bölcsességet jelképez, ezekre a tulajdonságokra pedig a kormányfőnek szüksége lesz a jövőben.

Az új kormányfő továbbá bejelentette, hogy csütörtöktől új munkaideje lesz a közszférának, a jelenlegi fél kilenc helyett fél nyolckor kezdődik majd a munkaidő. Hozzátette, hogy a közszférabán sokan csak délig dolgoztak, ezután elmentek ebédelni, utána pedig vissza sem mentek dolgozni. A munkaidővel kapcsolatos intézkedésektől Vučić hatékonyabb munkavégzést vár, ezenkívül a szolgálati járművekkel kapcsolatban is szigorításokat tervez.

– A szolgálati járművekről szóló rendeletet a május elseji kormányülésen hozzuk meg, ezek után pedig arra számítok, hogy a közszférában dolgozók tüntetésekbe kezdenek – mondta a kormányfő.

Végezetül megjegyezte, hogy a jelenlegi jelentések szerint az Air Serbia az idén nyereségesen zárja majd az évet, és nem szorul állami támogatásra, a légitársaság ugyanis tavaly áprilishoz képest 80 százalékkal növelte meg az utasai számát, illetve a tervek szerint 2015 végére Amerikába is indít majd járatokat.