2024. március 28., csütörtök

Vučić programjának középpontjában a gazdaság áll

Aleksandar Vučić, a Szerb Haladó Párt elnöke, potenciális miniszterelnök ma, szombaton ismerteti az SZHP elnökségével a következő összetételű kormány programját. A pártok közötti egyeztetések hétfőn kezdődnek. A Večernje Novosti napilap értesülései szerint Vučić nemcsak pártja elnökségével, hanem pártfüggetlen szakértőkkel is egyeztet a programról, amelynek vázát a gazdasági program képezi.

A gazdasági programot Vučić állítólag három alapra építette: a rendszerbeli reformokra, a költségvetési konszolidációra és a serkentő intézkedésekre. A rendszerbeli reformok keretében a következő összetételű kormány az új munkaügyi, valamint a csődeljárásról, a magánosításról és az állami hivatalnokokról szóló törvények elfogadását fogja indítványozni. Vučić állítólag a magánosítások befejezését tervezi, valamint új üzletelési alapokat képzel el a közvállalatoknak. A Novosti értesülései szerint a költségvetési konszolidáció részeként eltörölnék a jogot a szolgálati gépjárművekre és a napidíj intézményét az állami közigazgatásban, valamint felvennék a harcot a szürkegazdaság ellen. Ami a serkentő intézkedéseket illeti, az új összetételű kormány elsősorban a külföldi beruházók Szerbiába való vonzását, valamint a hazai vállalkozások erősítését fogja szorgalmazni. A munkanélküliség csökkentésének érdekében az állam kedvezményekkel támogatná az új munkahelyeket nyitó vállalkozásokat, véli tudni a Novosti, mint ahogyan azt is, hogy Vučić a húsvéti ünnepek előtt biztosan ismerteti az új miniszterek neveit. A köztársasági parlament április 17-én tartja alakuló ülését. A Novosti értesülései szerint a miniszterek április 24-én teszik le az esküt, Vučić pedig ekkor fogja ismertetni kormányfői expozéját.