2024. március 29., péntek

Ivanović biztonságban tudhatja magát

Mitrovicán tölti fogságát ezentúl a bírósági döntés értelmében a koszovói szerb politikus

Egy héten át tartó éhségsztrájk után a Kosovska Mitrovica északi városrészében működő Alapfokú Bíróság jóváhagyta Oliver Ivanovićnak, a koszovói Szerbia, Demokrácia, Igazságosság Polgárok Csoportja elnökének kérelmét, melyben a mitrovicai börtönbe való áthelyezését szorgalmazta a pristinai fegyházból. Az EULEX missziója is megadta kedden a jóváhagyást Ivanović áthelyezéséhez. Sürgős intézkedést irányzott elő a bírósági döntés, írja a B92.

A hivatalos Belgrád ugyan diplomáciai sikerként könyvelte el a koszovói illetékesek utasítását, hangsúlyozták azonban azt is, hogy a polgárok csoportja elnökének letartóztatása önmagában megkérdőjelezhető cselekedet volt, mely nem áll összhangban a brüsszeli megállapodással. A szerb állam, mint ismeretes, megadta a megfelelő garanciákat ahhoz is, hogy Ivanović szabadlábon védekezhessen a bírósági tárgyalás során. Az erre vonatkozó követelések azonban mindeddig nem jártak semmilyen eredménnyel. Ivanovićot január 27-én tartóztatták le 1999-ben és 2000-ben elkövetett bűncselekmények gyanúja miatt – gyilkosságbeli bűnrészességgel is vádolják.

Dragana Nikolić Solomon, az EULEX sajtófelelőse megerősítette kedden a médiumoknak, hogy a mitrovicai Alapfokú Bíróság Tárgyaláson Kívüli Tanácsa elrendelte Ivanovićnak a sürgős eljárással történő áthelyezését Pristinából. A döntésre Ivica Dačić miniszterelnök is reagált, közölte, hogy Szerbia maximális erőbevetéssel dolgozott ennek a célnak az elérésén, s hogy az ENSZ Biztonsági Tanácsát és Catherine Ashtont, az Európai Unió kül- és biztonságpolitikai főképviselőjét is felkeresték. Úgy értékelte, hogy a brüsszeli megállapodást sokan megkísérlik most aláásni, s lehet, hogy ennek az egyik oka az előttünk álló fontos pillanat elérkezettsége: a szerb községek közösségének megalapítása. A Brüsszelben folytatott szerb–koszovói dialógus következő fejezetében ez a kérdés kapja majd az elsődleges szerepet – értékelte Dačić.

Aleksandar Vulin Koszovó-ügyi tárca nélküli miniszter véleményének adott hangot, hogy Ivanović áthelyezése emberi méltóságának és biztonságának a tiszteletben tartását jelenti. Mitrovicán legalább nem kell a testi épségéért aggódnia, amikor elhagyja a cellát, tette hozzá, utalva a Pristinában történt egyik kisebb incidensre. Aláhúzta, hogy az SZDI elnökének és a többi letartóztatott szerb jogaiért folytatott harc ezzel még korántsem ért véget, Szerbia továbbra is következetes és makacs álláspontot fog képviselni a vizsgálati fogságba helyezettek szabad lábra helyezése érdekében.