2024. április 20., szombat
MAGYARKANIZSA – ÉV SPORTOLÓI

Kávai Dóra és Gazdag Krisztián a legjobbak

Pénteken a magyarkanizsai Sportszövetség díszülésén választották meg a 2013-as év legjobb sportolóit négy (pionír, serdülő, ifjúsági és felnőtt) korosztályban, klubjait, edzőit és sportmunkásait, akiket serleggel és emléklappal jutalmaztak. A díszülést Borsos Csaba, a községi Sportszövetség elnöke nyitotta meg, aki üdvözölte a megjelent sportolókat, az edzőket, a klubok képviselőit és támogatóit. Ezután Volenter Takarics Anasztázia, a Községi Tanács ifjúsági és sportmegbízottja, végül Nyilas Mihály polgármester köszöntötte a résztvevőket. A Sportszövetség külön szabályzat alapján több jelölt közül választotta ki a legjobbakat, akik az idén is kiválóan szerepeltek a különböző hazai és nemzetközi versenyeken. A tavalyi évben legeredményesebben a birkózók, a kajakozók és az atléták szerepeltek. Az idei évre az Önkormányzat által jóváhagyott támogatásokat a sportklubok pályázat útján tudják elnyerni.

Az elmúlt év sportolónője Kávai Dóra, a Partizan atlétája, az év férfisportolója Gazdag Krisztián, a Potisje birkózója.

A díjazottak névsora a következő, pionír lányok, év sportolója: Poberai Anett (Bratstvo, kajak). Emlékplakettet kaptak: Fábián Anna (birkózás), Marina Živković (atlétika), Sándor Kitti (modern tánc), Bognár Csilla (atlétika), Katona Petra (kajak), Danica Milojević (atlétika), Hajas Nikolett (modern tánc), Fejős Anna (asztalitenisz), Zsoldos Orsolya (cselgáncs), Csikós Kata (asztalitenisz), Radics Réka (cselgáncs), Kenyeres Jázmin (cselgáncs).

Serdülő lányok, év sportolója: Raffai Renáta (Bratstvo, kajak). Emlékplakettet kaptak: Balázs Petra (kajak), Tandi Adél (úszás).

Ifi lányok, év sportolója: Német Tamara (modern tánc, M Plusz Tánc klub). Emlékplakettet kaptak: Vadász Anna (cselgáncs), Bognár Anna (kajak), Martinaj Albiona (atlétika), Ana Pavlov (úszás), Tandari Violetta (kajak).

Nők, év sportolója: Kávai Dóra (Partizan, atlétika). Emlékplakettet kaptak: Szabados Ivett (modern tánc), Szabados Rita (kajak), Pataki Szabina (kajak).

Pionírok, év sportolója: Vrábel Ákos (Potisje, birkózás). Emlékplakettet kaptak: Nagy Balázs (cselgáncs), Biacs Bence (atlétika), Hubai Dávid (kajak), Ladányi Krisztián (kajak), Almási Bence (úszás), Halász Martin (karate), Szalma Bende (karate), Stefan Tolić (cselgáncs), Ország Dávid (cselgáncs).

Serdülők, év sportolója: Miladinov Strahinja (Partizan, atlétika). Emlékplakettet kaptak: Đoko Gan (birkózás), Szecsei Ádám (cselgáncs), Ervin Beharović (úszás).

Ifik, év sportolója: Nagy Szebasztián (birkózás, Potisje). Emlékplakettet kaptak: Nemanja Nikolić (cselgáncs), Enis Beharović (úszás).

Férfiak, év sportolója: Gazdag Krisztián (birkózás, Potisje). Emlékplakettet kaptak: Szél Pál Zsolt (atlétika), Raffai Péter (atlétika), Balog Attila (úszás).

Az év edzője: Dejan Madarić (Partizan, atlétika). Emlékplakettet kaptak: László Gábor (kajak), Újhelyi Sándor (birkózás), Kormos Rudolf (úszás), Vadász Károly (cselgáncs), Nagygyörgy Zoltán (karate).

Legsikeresebb sportegyesület: Potisje Birkózóklub. Emlékplakettet kaptak: Partizan Atlétika klub, Bratstvo Kajak klub, Kanizsa Úszó klub, Partizan cselgáncs klub.

Legeredményesebb iskolai tornatanárnő: Balázs Vörös Lívia (J. J. Zmaj Általános Iskola, Magyarkanizsa).

A birkózósportban végzett többéves önzetlen munkáságáért emlékplakettet kapott Ladányi Attila.