2024. március 28., csütörtök

A mentés a prioritás

A topolyai község településeit elzárta a hó a külvilágtól

Szombaton kora délután megkezdték az autópályán Bácsfeketehegynél a hófúvásban rekedtek mentését, és szállítják a topolyai melegedőkbe. Az éjszaka már körülbelül száz külföldi polgár volt a Vörökereszt székházában, de számuk szombaton délelőtt csak növekedett, így a déli órákban a Csáki Lajos általános iskola kistornatermét is megnyitották a bajba kerültek előtt.

Topolyán, a városban az utak járhatóak, az ellátás biztosított, a környező települések többségében is, azonban az utakon a szituáció továbbra is kritikus, az orkán erejű szél miatt kialakult hótorlaszok egyes útszakaszokon nagyon megnehezítik, más helyeken teljesen ellehetetlenítik a közlekedést. 

Zentagunarason zavartalan a közlekedés, de a Topolyára és Tornyosra vezető utak járhatatlanok. Az Armida női fórum tagjai tartanak ügyeletet a zentagunarasi helyi közösség épületében, és segítenek a rászorulóknak. A Krivaja helyi közösség kommunális felügyelőjétől kapott déelőtti információk alapján továbbra is nagy problémák vannak az ehhez a településhez vezető utakon. Đuro Vavroš elmondta, hogy akár két méteres hótorlaszok is vannak a Felső Roglatica irányában, és az egész helyzetet tovább nehezíti, hogy ezen települések lakosaihoz reggel nem érkezett kenyér.

Bajsáról Topolya irányában a Mezőgazdasági Iskola Tangazdaságáig szombaton délelőtt járható volt az út, azután újra járhatatlan. A Topolyáról érkező munkagép elromlott, nincs megfelelő eszköz az út tisztítására. Bajsa - Topolya között, valamint Lipár és Pannónia felé továbbra sem járható az út. A bajsai helyi közösség is biztosít melegedőt a Faluházban. Mint megtudtuk, többen gyalog vágtak a néhány kilóméteres útnak, köztük azok a két napja Topolyán rekedt pékek, akik másként nem tudtak hazamenni Bajsára.

A helyebli Régió Rádió ma délelőtt rendkívüli, kétnyelvű tájékoztató műsort sugárzott, és a tervek szerint holnap délelőtt is így lesz, hiszen jelenleg még nem tudni, hogy hétfőn lesz-e tanítás a topolyai község területén.

Kókai Mernyák Melinda polgármester, a községi válásgtörzs elnöke a délelőtt megtartott ülést követően úgy nyilatkozott, hogy a Vojput az autóútra, az ott rekedt személyek mentésére helyezi a hangsúlyt.

A környező települések el vannak vágva a várostól, a többi szolgálat azon dolgozik, hogy ezeket az útirányokat áttörjék, hogy a szükséges alapvető élelmiszerek eljuthassanak a kis településekre, valamint, hogy a dialízisre igyekvő páciensek eljuthassanak a topolyai Műveseközpontba. A polgármester kéri a polgárokat, hogy ne induljanak útra, mindenki maradjon lakott településen belül.