2024. március 28., csütörtök

Vladimir Cvijan jelölteti magát az SZHP elnökválasztásán

Zoran Babić szerint Cvijan közelebb áll Miškovićhoz, mint az SZHP-hez

Amint bejelentette a Szerb Haladó Párt, hogy januárban rendkívüli tisztújító közgyűlést tartanak, a belgrádi sajtó arról kezdett el spekulálni, hogy a párt vezetősége megválna a Tomislav Nikolić államfőhöz közeli embereitől. Zorana Mihajlović, a párt alelnöke elutasította az erről szóló spekulációkat, majd megjegyezte, hogy az SZHP-nak semmi baja az államfővel, de a párt elnöke Aleksandar Vučić.

– A tisztújító közgyűlés kiváló alkalom, hogy felülvizsgáljuk a pártvezetőség legitimitását. Megvizsgáljuk, hogy milyen eredményeket ért el Vučić és milyen eredményeket értek el mások. A közgyűlés alkalmat ad arra is, hogy teret kapjanak olyan emberek, akik eddig sohasem mondhatták el az ötleteiket – mondta a párt alelnöke.

Arra az újságírói kérdésre, hogy a tisztújítással a párt elő szeretné készíteni a pártalapítótól való különválást, és hogy Tomislav Nikolić jelenti-e a gondot, Mihajlović visszakérdezett, hogy vajon mért jelentene gondot Nikolić.

– Ő Szerbia államfője, és sokat tett azért, hogy az országunkra máshogy nézzenek – érvelt az alelnök.

Vladimir Cvijan elnökségi tag pedig bejelentette, hogy indulni fog az SZHP elnökválasztásán. Szavai szerint a pártban sokan visszavonultak, mert egyetlen egy ember dönt mindenről. Mint megjegyezte, Aleksandar Vučić és az SZHP vezetősége ugyanazt teszi, ami ellen a párt egykor küzdött, majd hozzátette, hogy főbizottsági üléseken csak arról beszélnek, hogy kiket kell következőként letartóztatni. Cvijan szerint olyan nevek merültek fel, mint Milan Beko, Dušan Spasojević, Miodrag Kostić, Mlađan Dinkić, Veroljub Stefanović, Marko Jakšić, Čedomir Jovanović, Dragan Đilas, Dušan Bajatović, valamint néhány ember az SZHP-ből (mert nem szimpatikusak Vučićnak).

– Ez így nem mehet tovább, vissza kell térni a párt alapelveihez – mondta Cvijan.

Hozzátette, a pártelnökké való jelöltetéséről a legutolsó főbizottsági ülés után döntött. Hozzátette, hogy ezen az ülésen a pártvezetőség nem feddte meg, és nem esett szó arról sem, hogy személyét kizárnák a párt soraiból, mint ahogyan azt a sajtó állítja. A párt legutolsó főbizottsági ülésén állítólag kérdőre vonták Oliver Antićot és Vladimir Cvijant, hogy miért nem osztják a párt álláspontját, amikor a szervezett bűnözés és a korrupció felszámolásáról van szó. Radomir Nikolić, a párt végrehajtó bizottságának elnöke az ülés után elmondta, amellett érvelt, hogy Cvijant a párt statútumának és a párt tekintélyének megsértse miatt rúgják ki az SZHP-ból, de végül az ülésen a megrovás mellett döntöttek.

Zoran Babić, az SZHP parlamenti frakciófőnöke visszautasította Cvijan vádjait, hogy a párt főbizottsági ülésein a letartóztatásokról tárgyaltak volna.

– Beszélgettünk azokról a közvállalti igazgatókról és önkormányzati vezetőkről, akiknek a munkájával nem vagyunk megelégedve, de a letartóztatások sohasem kerültek szóba. Cvijan álláspontja és politikája közelebb áll Miroslav Miškovićhoz, mint az SZHP-hez – mondta Babić.

A frakcióvezető kiemelte, hogy az egész párt hajlandó vállalni a hazugságvizsgálatot, hogy kiderüljön, ki hazudik, majd hozzátette, az egész szerb közvélemény tisztában van azzal, hogy egyes pénzügyi és politikai lobbik, akiknek nem tetszik Vučić és az SZHP szervezett bűnözés és korrupció ellenes hadjárata, szövetségre léptek egymással.