2024. április 20., szombat

Avatóünnepség emlékmű nélkül

Adán a községi önkormányzat végzése alapján lebontatták a felavatásra váró Trianon-emlékművet – A Magyar Remény Mozgalom az ügyben feljelentést tesz ismeretlen tettes ellen

A Magyar Remény Mozgalom szervezésében vasárnap délután Adán, a római katolikus temetőben annak ellenére megtartották az első délvidéki Trianon-emlékmű avatóünnepségét, miután vasárnapra valakik a helyi önkormányzat végzése alapján lebontották a régi kápolna melletti létesítményt. Így László Bálint, az MRM elnöke és Szávay István, a Jobbik Nemzetpolitikai Kabinetjének elnöke, országgyűlési képviselő csak azt a történelmi és a jelenkori Magyarország térképét ábrázoló üvegtáblát leplezhette le, amely a három méteres betonobjektum része lett volna, de a végső pillanatig nem került a helyére.

László Bálint és Szávay István az emlékmű maradékával (Fotó: Csincsik Zsolt)

László Bálint és Szávay István az emlékmű maradékával (Fotó: Csincsik Zsolt)

László Bálint, az MRM elnöke megrökönyödéssel vette tudomásul, hogy eltűnt az adai katolikus temetőből a Trianon-emlékmű, amelyet vasárnap szerettek volna leleplezni. Mint mondta, az emlékmű építéséről megállapodást kötöttek a helyi katolikus plébániával, valamint a vasárnapi rendezvényt bejelentették a rendőrségnek, amely azt jóváhagyta.

– A mai napon értesültünk róla, hogy a helybeli pap kapott egy végzést a községi építésügyi igazgatóságtól, amely szerint egy napon belül ezt a három méteres objektumot le kell bontani mindenféle hivatkozás nélkül. A végzés szerint az adai polgármester, Bilicki Zoltán hivatalból kezdeményezte az emlékmű lebontását. A lebontást egy napon belül el kell végezni a végzés szerint, amely alapján tizenöt napon belül van fellebbezési jogunk. A lábjegyzetben az áll, hogy a fellebbezés nem halasztó hatályú a végrehajtással szemben. Így a mai napon azzal szembesültünk, hogy tegnap éjszaka vagy ma délelőtt valakik ezt az emlékművet lebontották. Mivel előre bejelentett rendezvényről és emlékműről van szó, valamint a római katolikus egyház tulajdonában lévő temető területén kerül felállításra, ezért ismeretlen tettes ellen feljelentést fogunk tenni a rendőrségen – nyilatkozta László Bálint.

Szávay István, a Jobbik Magyarországért Mozgalom képviselője jogilag és erkölcsileg is elképesztőnek nevezte a történteket.

– Erkölcsileg számomra szinte felfoghatatlan, hogy magát magyarnak valló települési vezetőt hogyan zavarhat a nemzetünk sorstragédiájára emlékeztető emlékmű. Annál is inkább, mivel ez a katolikus egyház tulajdonában lévő temetőben került volna felavatásra. A katolikus egyház az emlékműállítást engedélyezte, a rendőrség is tudomásul vette a rendezvény bejelentését. Szeretnénk, ha ez az ügy minél hamarabb tisztázódna. Amennyiben bizonyítást nyer, hogy a bontás jogtalan volt, amelyről egyébként meg vagyok győződve, akkor a Jobbik elvárja a magyar kormánytól, hogy világosan adjon hangot a tiltakozásának. Továbbá a Jobbik Magyarországért Mozgalom a Kárpát-medencei Magyar Jogsegélyszolgálathoz fog fordulni – szögezte le az anyaországi politikus, aki megígérte, hogy a Jobbik felvállalja az emlékmű újraállításának teljes költségét.

Rusai József, az MRM Ada Községi Szervezetének elnöke, az emlékmű főtervezője elmondta, hogy teljesen önerőből, az MRM-tagság adományaiból készült el az objektum. Szerinte ellopták az emlékművet, amelyről azt sem tudják, hogy ki és hova vitte el. Mint mondta, a Trianon emlékművet mindenképpen szeretnék ismét felállítani, ha lehet, akkor az adai temetőben, a korábbi helyszínen, ha nem, akkor máshol.