2024. április 19., péntek

Szabadlábon védekezhetnek az „új temerini fiúk”

Gaudi-Nagy Tamás jobbikos parlamenti képviselő csütörtöki közleménye szerint szabadon bocsátották az úgynevezett új temerini fiúkat. „Ma értesültem a 2012. október 22-e óta súlyos etnikai jellegű bűncselekmény gyanújával előzetes letartóztatásban tartott hét délvidéki fiatal szüleitől arról az örömhírről, hogy a szabadkai börtönből mind a hét fiatalt szabadlábra helyezték, megszüntették előzetes letartóztatásukat”, írja közleményében Gaudi-Nagy.

„Az elmúlt hetekben valóban minden követ megmozgattunk annak érdekében, hogy szabadlábon védekezhessenek ebben a magyarellenes koncepciós perben, melynek kiváltó oka egy tavaly októberi esemény volt, minek során a magyar fiatalokra egy kocsmai verekedés során közel harminc szerb támadt, majdnem megölték őket, alig tudtak elmenekülni, és mégis ellenük indult büntetőeljárás, csak őket helyezték előzetes letartóztatásba. A támadó szerbek közül csupán egy fő ellen indult büntetőeljárás, de ő is szabadlábon védekezik” – olvasható egyebek mellett a közleményben.