Kisebbségi reflexből nyomban azt kezdtem számolgatni a KÖRKÉP 2013 és AZ ÉV NOVELLÁI gyűjteményes kötetekben, hogy milyen arányban szerepelnek bennük anyaországi és külhoni szerzők. Kontra Ferenc az utóbbi könyvben mintha patikamérlegen találta volna meg a szinte azonos arányt, Király Levente válogatásában az anyaországban születettek javára billent a mérleg nyelve. Természetesen csalóka kép alakul ki az ilyen számolgatás nyomán, hiszen a határon túl születettek közül sokan már régtől Magyarországon élnek, és olyan szerző is akad az egyik kötetben, aki ugyan Budapesten született, de igencsak távol él hazájától.
Küllemét tekintve hozzám AZ ÉV NOVELLÁI 2013 áll közelebb, ízléses papírborítója valami útitárs-jelleget sugall, olyan könyv, ami olvasásra kínálja magát, emellett tartalmazza a szerzők bemutatkozó életrajzát és portréját. Ebben a tájékoztató-eligazító szándékában hasonlít a Fekete Vince által szerkesztett Erdélyi Szép Szó sorozat ugyancsak évente megjelenő válogatásköteteihez. A keménytáblás KÖRKÉP 2013 konzervatívabb külsője révén inkább a könyvespolcra kívánkozik, mint az éjjeliszekrényre.
Király Levente 15 folyóiratból válogatott, 36 szerző írását sorolta az antológiába, Kontra Ferenc pedig 28 novellát választott ki 17 folyóiratból, meg öt novelláskötetből. A szerkesztők vezérelveiről, mércéiről semmiféle szövegbe foglalt támpontot nem kap az olvasó. Kétségtelenül a honnét és mit válogatni lehetett a szerkesztők előtt fölmerülő kérdések élén. A reprezentatív antológiák összeállítói a maguk értékrendje mentén döntöttek egy-egy írásmű mellett, azon felelősségük tudatában, hogy a magyar rövidprózáról általuk készített metszet a jövő kultúra-kutatója számára időkapszulaként szolgál, nem kell a távoli jövőből átnyálaznia a 2012/13-as esztendő magyar prózáját tartalmazó folyóirat-halmait, hanem egy, vagyis két helyen, ráadásul válogatva kapja az anyagot.
Az egyik kötetben (KÖRKÉP) a szerzők nevének betűrendi sorrendjében szerepelnek a szövegek a másikban (AZ ÉV NOVELLÁI) a szerzők korának rangidejét szem előtt tartva állnak egymás mögött a szövegek, miközben a kötet betűrendben közöl alapvető információkat a fölvonultatott szövegek szerzőiről. Egyik szerkesztői koncepció se kérdőjelezhető meg.
Az antológiákba sorolt 64 szerző közül mindössze 7 szerepel mindkét kötetben, és három szöveg azonos. Talán nem árt megjegyezni, hogy a kecskeméti Forrás folyóirat 2013 július–augusztusi kettős, Próza című számában fölvonultatott 23 szerző esetében is hasonló az átfedési arány a két antológia szerzőivel. Ez a tény arra mutat, hogy vannak megkerülhetetlen prózaszerzők, ugyanakkor nyomatékosítja a válogató-szerkesztők autonóm ízlését, elhajolási szándékukat a kánontól, a kortárs magyar próza sokszínűségét fölmutató igyekezetüket. A kánontörésre hajlandóság érzésem szerint Kontra Ferencnél vehemensebb, válogatása számomra Elek Tibornak azt a megállapítását illusztrálja, ami szerint a magyar irodalom a jelen pillanatban számos jelzővel illethető, de az nem mondható el róla, hogy egységes. A novellatermés változatos, de korántsem olyan népszerű a folyóiratok szerkesztőségeiben, mint mondjuk két évtizeddel korábban. Ez lehet egyik indoka, hogy Kontra Ferenc a folyóiratszámok mellett öt novelláskötetet is figyelembe vett a válogatás során, és akárcsak Király Levente, nem a szövegek terjedelmével törődött, hanem azzal, hogy a novellák történeteket hordozzanak magukban, kifejtettet és csak sejthetőt, tragikust és kacagtatót, lírait és groteszket egyaránt.
Egyébként mi más célja és föladata lenne az antológia-szerkesztőnek, hogy a kortárs magyar irodalom kápráztató sokszínűségét fölmutassa, és időkapszulába foglalva átruházza a jelen olvasóra és az utókorra, amely, ha még ismeri a magyar nyelvet, visszaidézheti jelenünk csodásan szét- és összeszálazódó irodalmi pillanatát.
A KÖRKÉP 2013 a mai magyar próza nagyágyúira összpontosít, szerzői közt van például Bartis Attila, Borbély Szilárd, Csender Levente, Cserna-Szabó András, Darvasi Ferenc, Dragomán György, Fehér Béla, Garaczi László, Grecsó Krisztián, Háy János, Láng Zsolt, Márton László, Méhes Károly, Parti Nagy Lajos, Podmaniczky Szilárd, Potozky László, Visky András, Vörös István. A kötetbe se vajdasági, se a Vajdaságból származó szerző munkája nem került be, de például Bánki Éva Nem fáj, amit megszelídítenek című novellája a Sikoly folyóiratból került beválogatásra.
Az antológia sokszínűségében is egységes olvasmány, fölvonul benne szinte a teljes Közép-Európa, sőt, egyes szövegek távolabbra is vezetnek, népek sora vonul föl bennük, tárgyukban gyakori a háború, akár a múltból, akár az elképzelt jövőből, de családon belül és az egyénben lejátszódó is. Az elbeszélő hang tekintetében is harmonikus a válogatás, nincsenek szélsőségesen kísérletező narratívák, a lineáris és párhuzamos történetmondás uralja az elbeszéléseket, és a történetek zárlata nem ritkán nyitott valami hátborzongató befejezés irányába, néhol az elhallgatással közvetlenül sugallva a végkifejletet, néhol teljesen szabad utat nyitva az olvasó képzelete előtt. Annak, aki megvette ezt a könyvet és fölhelyezte a polca kitüntetett helyére, csak azt javasolhatom, mielőbb szedje onnét le, és olvassa el.
Említettem már, hogy a két gyűjtemény közös metszetét mindössze néhány szerző képezi, de hozzá kell fűznöm, AZ ÉV NOVELLÁI 2013-ból se hiányoznak a nagyágyúk, mindjárt az első szöveget Ferdinandy György jegyzi, de itt van Csender Levente, Dragomán György, Győrfi Ákos, Láng Zsolt, Majoros Sándor, Méhes Károly, Mirtse Zsuzsa, Nagy Koppány Zsolt, Oláh János, Podmaniczky Szilárd, Potozky László, Sigmond István, Szentmártoni János, Tóth Krisztina, Vári Attila, Végh Attila, meg a két vajdasági: Mészáros Zoltán és Samu János Vilmos. Mészáros A tökéletes nap című írása a Kilátóból, Samu János Kaidanja pedig a Sikolyból került a válogatásba. Már pusztán ez a két szöveg példázza a szerkesztő Kontra Ferenc eltökéltségét, hogy egyetlen esztendő novellatermésében fölfedezze a jellemző poétikai szándékokat, a beszédmódok közti feszültséget, a megszólalások árnyaltságát, a műfaj hagyományainak felidézését, a saját alkotómódszer rávetítését ezekre a hagyományokra, és ezúton megragadni a magyar novella jelen pillanatát.
(Az írás Kilátó mellékletünkben jelent meg.)
