2024. március 28., csütörtök

Dél-koreai foglyokat enged szabadon Phenjan

Hat, Észak-Koreában fogva tartott dél-koreai állampolgár hazaengedését jelentette be Phenjan, korábban nem látott, történelmi lépésre szánva el magát – derült ki csütörtökön a dél-koreai országegyesítési minisztérium rövid közleményéből.

A Korea-közi kapcsolatokért felelős szaktárca tájékoztatása szerint az őrizeteseket helyi idő szerint pénteken délután Panmindzsonban – abban a határ menti faluban, ahol több mint ötven évvel ezelőtt aláírta a két ország az egymás ellen vívott hároméves háborút lezáró tűzszüneti megállapodást – adják át.

Szöul a múlt héten hozta nyilvánosságra, hogy Phenjan az utóbbi hat évtizedben 516 olyan dél-koreai állampolgárt vett önkényesen őrizetbe, akik azóta sem nem tértek haza.

A két Korea közötti kapcsolat tavasz óta – amikor Phenjan egyebek között atomháborúval fenyegette meg szomszédját – sokat javult. Ennek egyik jeleként újranyitották az észak-koreai területen közösen üzemeltetett keszongi ipari parkot.