2024. március 29., péntek

Felkészíteni a tehetséggondozásra, a felzárkóztatásra

A szabadkai Magyar Tannyelvű Tanítóképző Kar szeretne mesterképzést indítani az óvóképző szakos hallgatói számára is

Első ízben szervezett Gólyatábort a szabadkai Magyar Tannyelvű Tanítóképző Kar hallgatói önkormányzata. Ennek helyszíne a Róka-tanya volt. Pénteken, miután az elsőévesek részt vettek az ünnepélyes tanévnyitón, a Róka-tanyán megkezdődött a kétnapos gólyatábor. A hallgatói önkormányzat tagjai az elsőéves tanító- és óvóképző szakos hallgatókat megismertették az egyetemi, kari szabályokkal és számos csapatépítő játék, valamint természetes szórakozás is szerepelt a programban. A hallgatói önkormányzat terve, hogy hagyományossá tegyék ezt a gólyatábort.

Mint dr. Takács Márta megbízott dékán minapi tanévnyitó sajtótájékoztatóján elmondta: a fakultás az ősz folyamán készíti elő az akkreditáció megszerzését – ezt ötévenként meg kell újítani. A múlt tanévben a megfelelő végzettségű oktatói gárda kialakítására helyezték a fő hangsúlyt, és ennek köszönhetően megfelelő számú szakemberrel kezdik e tanévet szeptember 30-án. Mint a dékán asszony kiemelte: az óvóképző szakos hallgatók számára szeretnék akkreditáltatni a mesterképzést.

A Kar fontosnak tartja, hogy hallgatóikat felkészítsék azokra a módszerekre, amelyek a speciális igényekkel rendelkező gyerekekkel való foglalkozást segítik, vagyis az inklúzióra. Okleveles hallgatóik 80–90 százaléka talált munkát, de diplomásaik között vannak olyanok is, akik önkéntesként kisegítő pedagógusként dolgoznak iskolákban, segítik a speciális igényekkel rendelkező gyerekek felzárkóztatását, haladását. Gond, hogy sajnos az állam nem különít el pénzt az ilyen kisegítő pedagógusok számára.

Mint Takács Márta elmondta, elnyertek egy IPA határon átívelő mentorprogramot, amely fő célja a hátrányos helyzetű diákokkal való foglalkozásra való felkészítés. A Szegedi Egyetem Juhász Gyula Tanárképző Karral közös projektről van szó. A képzésben részt vevő hallgatók amikor befejezik a képzést, a diplomamellékletükben is szerepel majd, hogy elvégezték ezt. 15 tanítóképzős hallgató vesz részt ebben a projektben, gyakorlatra a horgosi iskolába járnak. Szegedre is ellátogatnak, ahol már 3-4 éve folyik ez a mentorprogram. E projekt kísérőrészeként a hátrányos helyzetű gyerekek felzárkóztatását segítő választható tantárgyakkal bővítik a tantervet.

A tanítóképző nemrégiben tehetségpont lett, amely különböző pályázati lehetőségeknek nyit utat. A kar nagyon fontosnak tartja, hogy hallgatóik felismerjék leendő diákjaikban a tehetséget és foglalkozni is tudjanak a tehetséges gyerekekkel.

Figyelem, fegyelem, motiváció – ezt választották őszi – október 4-én és 5-én megrendezésre kerülő – konferenciájuk címéül. Fontos, hogy szemléletváltás történjen az oktatásban, és a figyelemfelkeltés, motiváltság, fegyelmezés témakörében a szerbiai és az egykori jugoszláv tagországok szakemberei mellett magyarországi, romániai, kárpátaljai, szlovákiai szakemberek is érkeznek.