2024. március 29., péntek

Tiltakozás a gyárkapuban

Az egykori dolgozók és kisrészvényesek szerint a Jugoremedija bérbeadása nem megoldás, ezért az átszervezési terv elfogadását sürgetik

A csődbe jutott nagybecskereki Jugoremedija gyógyszergyár mintegy száz dolgozója és részvényese tartott csütörtökön tiltakozó gyűlést a gyárkapu előtt. Nehezményezik, hogy alig két nappal az átszervezési terv benyújtása után Radovan Savić csődeljárási igazgató bérbe adta a gyárat – ráadásul a részvényesek és az egykori dolgozók (akik egyben hitelezők is) megkérdezése nélkül. Emiatt panaszt tesznek a bíróságon, mert szerintük az újvidéki Union Medik a jelenlegi feltételek közepette a végtelenségig bérelheti a gyárat. Az ügy vége pedig az lehet, hogy idővel valaki aprópénzért megkaparintja a vállalatot. Ezért az átszervezési terv elfogadását sürgetik, hangsúlyozva, hogy a bíróság nem mellőzheti a hitelezőket.

Hányan térhetnek vissza? (Fotó: Kecskés István)

Hányan térhetnek vissza? (Fotó: Kecskés István)

– Azért jöttünk össze, hogy hitelezőkként és részvényesekként a közvélemény tudtára adjuk, hogy egy évtized után is küzdünk a Jugoremedijáért. A gyár bérbe adása ellen nincs kifogásunk, de a folyamat ellen igen. Ugyanis a hitelezők bizottságának megkérdezése nélkül történt, vagyis kizárták azokat, akik a legérdekeltebbek, valamilyen módon a gyár tulajdonosai is. A licenciák odaadásával pedig elveszik a Jugoremedija esszenciája, és veszélybe kerül az átszervezési terv. Ezért szerintünk rendkívül fontos, hogy minél előbb nyilatkozzunk az átszervezési tervről, mert csak azután számíthatunk befektetésekre, és akkor térhetnek vissza a dolgozók a munkahelyükre. Ha az átszervezést nem szavazzák meg, akkor az állam azt tehet a Jugoremedijával, amit akar – mondja Branislav Markuš, a hitelezők közgyűlésének elnöke.

Az átszervezési tervet a Hypo Alpe Adria Bank és a belgrádi Blue rose fund néven bejegyzett kft. nyújtotta be, amely mögött Dušan David Mladen, szerb származású amerikai üzletember áll.