2024. április 20., szombat

Pénz nélkül is dübörög a Dombos

Kevesebb látogatóval, de jó hangulatban telt a Dombos Fest első hétvégéje

Elmondhatjuk, hogy a Dombos Fest idén kevesebb pénzt kapott, hiszen két korábbi forrástól is elesett. Elmondhatjuk azt is, hogy kevesebb látogató zarándokolt el a Hegyalja utcában lévő löszfalhoz, arról viszont szó sincs, hogy a fesztivál nem hozta volna magával az egyedi Dombos-hangulatot. A világszínvonalú fellépőknek, a löszfal tövében fellobbanó tábortűznek, a lángosnak és kemencekápolnában készülő finomságoknak köszönhetően a vendégek nagy többsége jól érezte magát.

Az első este Harcsa Veronika érzelmes dallamai és Gyémánt Bálint gitárjátéka hallatán sok pár bújt össze a nézőtér sötétjében. Az őket követő Budapest Nufolk Revolution kicsit fölpörgette a hangulatot, miközben a kemencekápolnában a topolyai Topek pékség finomságai készültek, szomszédságában pedig a magyarkanizsai Sagmeister borászat borait lehetett megkóstolni. A második napot a Balázs Elemér Group nyitotta meg, amit egy iráni származású, Németországban élő művész, Mohammad Reza Mortazavi pergő dobjátéka követett. Mondhatni ő volt az idei Dombos Fest nemzetközi sztárja. A Tudósokról nem kell sokat mondani, drMáriáséknak ismét sikerült feltüzelni a közönséget.

A kemencés finomságok és a borkóstoló sem maradt el, a topolyai Brindza borászat borait lehetett kipróbálni. Vasárnap este a Both Mihály és Szokolay Dongó Balázs alkotta duó lépett a közönség elé, az est második fellépője pedig a macedóniai Vlatko Stefanovski trió volt.

Ma este fél 9-kor szintén egy világszínvonalas produkció lesz látható Domboson, Lajkó Félix lép fel, s zenéjére a szilvásváradi lipicaiak Kapell Edit felügyelete alatt mutatják be produkciójukat. A Dombos Fest csütörtökön is visszatér egy estére, a Budafolk Band mellett Balogh Kálmán és a Karaván família fognak fellépni. Természetesen, az ezt követő Dombos irodalomról sem feledkezzünk meg, ami sok irodalmat és bulit ígér.