2024. április 16., kedd

A csókai férfikórus diadala

A magyarországi Püspökladányban a hétvégén hetedik alkalommal rendezték meg a Nemzetközi betyárdal- és ifj. Vígh Sándor-emlékdíjas népzenei versenyt, amelyen a csókai II. Rákóczi Ferenc férfikórus bizonyult a legjobbnak, s elnyerte a rendezvény fődíját, az Ifj. Vígh Sándor-emlékdíjat, amelyet első alkalommal ítéltek oda a rendezvény történetében. A magyar történelem egyik legjelesebb alakjának a nevét viselő csókai kórusnak nem volt könnyű dolga, mivel rajtuk kívül még 25-en versengtek az elismerésekért, de a jó kedélyű, nemes férfitársaság produkciójával egyaránt lenyűgözte a püspökladányiakat és a versenytársakat is, ahogyan a versenyt követő vacsorán is tündököltek a nótázásaikkal.

Dr. Joób Árpád, a zsűri elnöke, a Nyíregyházi Főiskola Ének-zene Tanszékének nyugalmazott vezetője s a magyar népzene szakavatott kutatója a díj átadásakor azt kívánta a férfikar tagjainak, hogy a továbbiakban is nagy szeretettel végezzék azt a munkát, azt a hagyományőrző feladatot, amit ez idáig is oly nagyszerűen végeztek, hogy ez a nemzet valóban egységes legyen a kultúrájában is.
A díjat Tóthné Szabó Mária, a Kézen Fogva Testvéreinkkel Sárrétudvari Alapítvány elnöke, a magyar kultúra lovagja adta át a csókaiaknak. A díj átadását követően köszönetet mondott a versenyt szervező püspökladányi Törő Gábor magyar népdalkör tagjainak a magas színvonalú szervezésért, s megköszönte a zsűri tagjainak, hogy a produkciók értékelése során odafigyeltek arra is, hogy határon túl is élnek magyarok, akiket a magyarországiaknak kötelességük segíteni abban, hogy a magyar kultúra a határon túl is virágozzon.
– Amíg bárhol él magyar ember a világon, s magyar népdal vagy magyar nóta csendül föl az ajkán, addig a magyar nemzet élni fog, mert a zene nem ismer határokat – emelte ki a magyar kultúra lovagja. A csókai férfikórus püspökladányi fellépését ide kattintva hallgathatják és nézhetik meg olvasóink.