Egy Dédi kézfeje

Németh István

2013. április 18., 18:05

Kommentek száma 0  Megjelent nyomtatásban

E címben a dédi azért került nagybetűvel, mert egyrészt rászolgált, másrészt meg azért, mert az illető öreg hölgy, aki inkább egy rendkívül kedves falusi nénike, mint egy kisvárosi úrilány, megfogadtatta velünk, csak úgy hajlandó „nyilatkozni”, ha a nevét, még a keresztnevét se tesszük közzé.

Így hát legyen „csak” Dédi, bár nyugodtan lehetne Nagyi is.

Ugyanis hét gyermeke van, mint a mesében, mert a régi mesékben és a „valóságban” is nem egy nagyinak volt hét vagy ennél is több gyermeke, a szerencsésebbnek pedig egy seregnyi dédunokája.

Tárgyunk dédije, nagymamája bizalmas, barátnői környezetében nem egyszer sóhajt fel még napjainkban is, napjainkban, amikor a „modern” anyák, tekintettel, többek között, a súlyos gazdasági körülményekre, nemigen vállalnak egy-két csemeténél többet, ritka a sokgyermekes, úgynevezett nagycsaládos közösség, tehát a mi dédikénk, látván az ez irányú modern trendeket, fel-fel sóhajtva emlegeti: bezzeg az ő idejében nem volt ritka dolog a sokgyermekes család, jóllehet az akkori gazdasági körülmények se serkentették ezt a tendenciát. Néki hét szép fiúgyermeket adott a Teremtő, mind a hetet fölnevelték, útjukra indították. S ma még annyi unokával se dicsekedhet, ahány gyereknek ő adott életet, mert a hét fiának összesen hat utóda van, lévén, hogy egyiküknek még egy sincs, pedig az évei már ugyancsak megszaporodtak.

Van tehát hat unoka s ebből négy idehaza, a közvetlen környezetében, ezek mind nagyinak szólítják, a két külföldön élő alig szólítja meg, még kevésbé a két dédi, akik, ugye a két külföldre költözött unokáinak a gyermekei, hogy szót értsünk. Ők talán már nem is tudják, mi fán terem a dédi, mert az a fogalom az édesanyjuk nyelvén másként fogalmazódik meg.

Valami kapcsolat azért mégis fönnáll az itteni dédnagymama és a spanyolországi félig magyar, s félig vagy már teljesen spanyol dédunokái között.

Ez pedig a világot egybetartó világháló kiterjedt hálózatának köszönhető.

A szóban forgó dédinek nincs ugyan komputere, de van mind a négy itthoni unokájának, nem gond tehát az ilyetén való kapcsolatteremtés.

Egy ilyen kapcsolatteremtés pillanatába avatott be bennünket ez a sokgyermekes, a gyermekei számához képest szerény számú unokával s még szerényebb számú dédunokával „rendelkező” nénike.

– Ülök nemrég a Józsikámnál, ő a legfiatalabb unokám és kérdi a kicsikém: nagyi, rákattintsak a spanyolokra? (Magunk között így hívja őket...) Kattints rá! Nem telik bele néhány perc, máris ott ül előttem. Ott ül a kincsem az anyja karjában. Mert még csak karon ülő. A kézfejemmel közelítek az arcocskájához, de nem tudom megérinteni, mert a kézfejem annak a micsodának az üvegébe ütközik, ami mindig olyan hideg, mint a jégvirágos ablak.

Mintha csak úgy magában, magának, hangtalanul sóhajtott volna fel:

– Megérem még egyszer – kérdezte szintén önmagától –, hogy legalább csak a kézfejemmel megérinthetem...?

Nem fejezte be, amit talán még mondani szeretett volna. Mi sem.


!A cikkhez nem kapcsolódik más írás.


!A cikkhez nem tartozik képgaléria.


Mielőtt hozzászólna a cikkhez, kérjük olvassa el a moderálási alapelvet!

! Hozzászóláshoz be kell jelentkeznie:
Facebook belépés
Listázás:

  • HETI ROVATOK
  • Kerekeken
  • Napsugár
  • Nyugdíjasok oldala
  • Vonalkód
  • MELLÉKLETEK
  • Sportvilág
  • Üveggolyó
  • Magvető
  • Képes Ifjúság
  • Tarka Világ
  • Kilátó
  • Hétvége

Magyar Szó© 2003 - 2017     Impresszum | Adatvédelem | Előfizetés | Kapcsolat | Marketing | Közbeszerzés (Javna nabavka) | Dokumenti i pravilnici

Development & Hosting by: CNT | Design by: Plakatila