2024. április 19., péntek

Dačić: A területcseréről könnyen megállapodnánk Prishtinával

Szerbia elfogadhatna egy alkotmányos törvényt, amellyel lehetővé tenné a hatáskörök átruházását a koszovói kormányra, összhangban az alkotmánnyal

„Szerbia elfogadhatna egy olyan alkotmányos törvényt, amellyel lehetővé tenné a hatáskörök átruházását a koszovói kormányra, ez pedig összhangban lenne az ország alkotmányával” – mondta Ivica Dačić kormányfő. A Frankfurter Allgemeine Zeitung keddi számának nyilatkozva a szerb kormányfő elmondta, hogy a jelenlegi alkotmány módosítása, amelynek preambulumában szerepel, hogy Koszovó Szerbia része, nem lenne könnyű, mert ehhez népszavazásra lenne szükség.

„Olyan politikusaink voltak, akik azt képzelték, hogy a valóság irányítható az alkotmányon keresztül. De nem így van. A koszovói valóság egészen más, ezt szem előtt kell tartani” – tette hozzá.

A kérdésre, mi a megoldás, Ivica Dačić azt válaszolta, hogy „a Prishtinával kötendő politikai megállapodás alapján elfogadható lenne egy alkotmányos törvény, amellyel hatásköröket ruházhatnának át Prishtinára, összhangban a szerb alkotmánnyal.

A szerbiai kormányfő szerint Belgrád és Prishtina könnyedén megegyezhetnének a területcseréről, vagyis Koszovó északi részének elcseréléséről a dél-szerbiai községekért, amelyek albán többségűek.

„De ez nem lenne elfogadható Washington számára. Szerintük ez újabb háborút eredményezne Macedóniában” - mondta Ivica Dačić.

A német lapnak nyilatkozó kormányfő kihangsúlyozta, hogy Szerbia nem akar a szerbek számára egy koszovói mini-államot létrehozni, mint amilyen Bosznia-Hercegovinában a Szerb Köztársaság, azt akarja, hogy „a szerbeknek tegyék lehetővé, hogy régióba társuljanak, amelyből több is lenne Koszovón, akárcsak máshol Európában. Alaptalannak nevezte a koszovói albánok félelmeit, miszerint az északi szerb községek nagyobb hatáskörei szeparatizmust eredményeznének.

„Európában élünk, ahol több mint száz régió van, amelyeknek részben nagyobb hatásköreik is vannak, és semmi módon sem számítanak destabilizációs tényezőnek. A mi érdekünk nem Koszovó destabilizációja, hanem a béke” – tette hozzá.