2024. április 16., kedd

Degert: Autómárkák nem támogathatók

Vincent Degert, az EU belgrádi küldöttségének vezetője tegnap Belgrádban közölte, hogy a küldöttség elemzi a kereskedelmi és gazdasági minisztérium válaszát az Európai Unión belül megfogalmazódott kételyekre, melyek szerint a kragujevaci Fiat üzem szerbiai állami támogatása sérti a szabad verseny elvét. Degert szerint az uniónak semmilyen kifogása sem lehet az ellen, hogy munkahelyteremtés céljából Szerbia támogatásban részesít bizonyos vállalatokat. „Ez legitim módszer, és nemcsak Szerbiában gyakorlat, hanem az Európai Unió országaiban is, de nem engedhető meg, hogy csak egy bizonyos autómárkát szubvencionáljanak, mert ezzel a többi vele szemben hátrányos helyzetbe kerül” – jegyezte meg a küldöttség vezetője. Emlékeztetett arra, hogy az Európai Unió aggodalmát fejezte ki amiatt, hogy a Fiatnak nyújtott állami támogatások eredményeképp a kragujevaci autógyár piacra dobott új márkáját, a Fiat 500L-t 3000 eurós engedménnyel árusíthatták Szerbiában.

Degert kifejtette, elfogadhatatlan, hogy miközben Szerbia a EU-ba való fölvételét követeli, bizonyos termékeket diszkriminál.

A kereskedelmi és gazdasági minisztérium kedden eljuttatott magyarázatában az áll, hogy a szerbiai piacon árusított Fiat 500L árengedményét nem a szerb állam finanszírozza, hanem az autógyár. A kormány munkahelyek megnyitására adott támogatást a Fiatnak.