2024. március 29., péntek

Fogadj örökbe egy magyar falut

A sümegiek ajándékokkal érkeztek Szajánba

Két hónapig tartó előkészületek után szombaton a sümegi önkormányzat két kisteherautója dugig megpakolva adományokkal, megérkezett Szajánba. A Sümegiek a Nemzetért Egyesület egy mozgalmat indított útjára: Fogadj örökbe egy határon kívüli magyar falut, szól a jelmondatuk. Ők Szajánt választották, fogadták örökbe. Több mint 100 sümegi család adományozta a használt ruhaneműt, lábbelit, könyvet, takarót és egyebeket, amit most, húsvét előtt elhoztak a kiválasztott falunak.

Mint azt Rátosi Ferenc, Sümeg polgármestere elmondta, céljuk az volt, hogy a nemzet együvé tartozását erősítsék, mégpedig a személyes kapcsolatokon keresztül. Azt tervezik, hogy a nyáron 40-50 szajáni kisgyermeket Sümegen nyaraltatnak. Arra a kérdésre, hogyan választották ki Szajánt, Dézsi Kornél, a Sümegiek a Nemzetért Egyesület elnöke azt válaszolta, a városukban dolgozó vajdasági színésztől, Soltis Leheltől hallották, hogy a bánsági falvakban elkelne a segítség. Úgy gondolták, ide hozzák az adományt. Az elnöktől azt is megtudtuk, hogy jótékonysági koncertet is szerveztek és a bevételből tartós élelmiszert vásároltak a szajáni rászorulóknak. Soltis Lehel színművész arról beszélt a sümegieknek, hogy a Tanyaszínházzal bejárta az egész Vajdaságot. Nemcsak a szükségről, de a mérhetetlen szeretetről is szólt, ahogyan fogadták a vándortársulatot Szajánban is, meg másutt is. Ő is eljött az első ajándékszállítmánnyal. Apró Kornél, Szaján polgármestere azt mondta, nagyon nagy szükség van a támogatásra is, de ennél számára sokkal többet jelent a gesztus, az a mérhetetlen szeretet, ami a sümegiek irányából árad feléjük. A nemzet lélekben egybe tartozik, s az, hogy gondolnak ránk az anyaországban, nagyon nagy dolog. Dézsi Kornél abban bízik, hogy kezdeményezésük mozgalommá terebélyesedik és más magyar települések is örökbe fogadnak egy-egy határon kívüli magyar falut.

A sümegiek adományát a helybeliek között osztják szét. Azokat az idős embereket sem fogják kifelejteni, akik hivatalosan ugyan nem számítanak szociális rászorulónak, de nagyon szűkösen élnek, ígérte Apró Kornél polgármester.