2024. április 18., csütörtök

Szlovák bérlő a Jugoremedijában?

A szlovákiai Imuna kompánia kifejezte szándékát, hogy kibéreli a csődeljárás alatt álló nagybecskereki Jugoremedija gyógyszergyár üzemrészlegét, és újraindítja a termelést. A hírt tegnap megerősítette Branislav Markuš, a hitelezők közgyűlésének elnöke is. A termelés újraindítása céljából közzétett felhívásra ketten jelentkeztek, de csak a szlovák társaság tesz eleget a követelményeknek. A másik ajánlatot, amelyet a Blu rouz fond kompánia nyújtott be, Radovan Savić csődeljárási igazgató javaslatára elutasították.

Branislav Markuš szerint a legfontosabb, hogy a Jugoremedijában újrainduljon a termelés, mert köztudottan a gyógyszergyártás elindítása az egyik legköltségesebb beruházás. Becslések szerint ehhez a Jugoremedija esetében legalább három hónapos időszak szükséges. A konkrét munka megkezdéséhez azonban előzőleg ara van szükség, hogy a csődeljárási igazgató és Milan Pajtašev csődeljárási bíró elkészítse a bérleti szerződést, amelyet jóvá kell hagynia a hitelezők bizottságának, és persze alá kell írniuk az érdekelt feleknek.

A leendő bérlőre nem könnyű feladatok várnak. Először is biztosítani kell a gyógyszergyártáshoz szükséges minőségi ivóvizet, majd felkészíteni a termelésre a berendezést, mert különben nem kapják meg a termeléshez szükséges certifikátumokat, melyeket a leálláskor elveszítettek. Természetesen fel kell újítani az adott gyógyszerek termeléséhez szükséges szabadalmakat is. Mindehhez nemcsak idő, hanem pénz is kell. A szlovák társaság ajánlatában kész mindezen követelmények teljesítésére. Terveik szerint a gyár minden üzemrészlegében újraindítják a termelést, és ez azt jelenti, hogy nagyobb számú dolgozót fognak felvenni (a leállás előtt több mint négyszázan dolgoztak a Jugoremedijában).

A nagybecskereki Gazdasági Bíróság tavaly december 27-én indított a Jugoremedijában csődeljárást, a Hypo Alpe Adria Bank kezdeményezésére, amely a gyógyszergyárral 2012 áprilisában a banki kölcsönökkel kapcsolatos szerkezetátalakítási szerződést kötött. Időközben a Jugoremedija azonban fizetésképtelenné vált, a bank pedig a szerződés értelmében zálogjogot kapott a gyár ingó és ingatlan vagyonára. A bank 1,6 millió eurót követel a Juguremedijától. A csődeljárási tanács februárban megtartott első ülésén – a hitelezők egy részének távolmaradása következtében – nem születhetett jogerős döntés a csődről. Ehelyett megválasztották a hitelezői bizottságot, a csődbiztos pedig arra a következtetésre jutott, hogy megvannak annak feltételei, hogy a csődeljárás az átszervezési terv elkészítésével folytatódjon. A gyár vagyonának értékét 2,2 milliárd dinárra becsülik, kötelezettségeik pedig elérik a 2,6 milliárd dinárt.