2024. március 28., csütörtök

Jön az olcsó külföldi élelmiszer

Az állam nem tudja meggátolni a vámliberalizációt

A Belgrád és Brüsszel közötti megállapodás következtében életbe lépett kereskedelmi liberalizáció következtében nagy mennyiségű külföldi mezőgazdasági termény kerül Szerbiába, amely alacsony árával veszélyeztetheti a hazai agrártermelést.

Az állam január folyamán összeállítja azoknak a terményeknek a listáját, amelyek esetében kérni fogja Brüsszeltől, hogy a liberalizációt halasszák el, a hazai termelés védelme érdekében – mondta el a Novosti napilapnak Danilo Golubović a mezőgazdasági minisztérium államtitkára. Azonban, mint hozzátette, ez a kísérlet nagy valószínűséggel hiábavaló lesz. Ilyen esetekben ugyanis az EU beható, mindenre kiterjedő elemzést követel meg a behozatali liberalizációnak a hazai termelésre kifejejtett negatív hatásáról, ilyen elemzés pedig Szerbiában nem készült.

“Nehéz elkészíteni mind a 400 érintett tétel pontos elemzését, azonban január végéig, amikor találkozunk az Európai Bizottság képviselőivel, elkészítjük azoon mezőgazdasági termények listáját, amelyek esetében kérni fogjuk a vámvédelmet 2014 után is” - nyilatkozta az államtitkár. Ezen a listán gyümölcsök és vágójószág szerepel majd, mégpedig azok, amelyek esetében a minisztérium úgy méri fel, hogy nem tudnának versenybe szállni az uniós termékekkel.

Szakértők arra figyelmeztetnek, hogy a vámok eltörlése nagyszámú termelőt tönkre tehet.