2024. március 29., péntek

Kirakatba tett többnyelvűség

Nem múlik el hivatalos látogatás Nagybecskereken anélkül, hogy a vendéget ne tájékoztatnák arról, hogy többnemzetiségű környezetben jár, ahol „húszegynéhány nemzet él, évszázadok óta, egymást megbecsülve, békében”. Annak a hangsúlyozása sem marad el, hogy a városban a szerb mellett hivatalos használatban van a magyar, a szlovák és a román nyelv is. Erről pedig bárki megbizonyosodhat a városháza ajtajában is, ahol négy nyelven kiírt tábla tájékoztatja arról, hogy hova is érkezett. A gyakorlat azonban sokszor cáfolja a kirakatba tett többnyelvűséget.

Mert a városházára kihelyezett (egyszer levert, másszor leragasztott) többnyelvű táblán kívül nem sok van. Vagyis, a proklamált és a valós helyzet összeférhetetlen. Mert hiába van Nagybecskerek statútumában beleírva, hogy a Béga menti városban – a szerb mellett – hivatalos használatban van a magyar, a román és a szlovák nyelv is, amikor a város közvállalatainak és az önkormányzat által alapított intézmények többségének a neve csak szerb nyelven van kiírva. Legtöbb esetben a bélyegzőjük is egynyelvű. A polgári jogvédőhelyettes figyelmeztetése után a helyzet némileg javult, de továbbra sincs többnyelvű felirat a Toša Jovanović Népszínház épületén és több közvállalatban sem.

Hogy hogyan néz ki a többnyelvűség a helyi parlamentben, az a két legutóbbi ülésen is bebizonyosodott. Már abból is bonyodalom támadt, amikor két képviselő bejelentette, hogy ők magyar nyelven akarják letenni a hivatali esküt. Meg kellett szakítani az ülést, hogy valaki gyorsára lefordítsa az eskü szövegét (?). Még nagyobb zűrzavar lett abból, amikor egy magyar képviselő anyanyelvén szólalt fel, és nem volt, aki ezt lefordította volna a többségnek. A parlament elnöke egyszerűen azt mondta, hogy „arra most nincs lehetőség”. A helyzet nyilván a közeljövőben sem lesz jobb, hiszen a jelenlegi önkormányzati hatalom első 15–20 legmagasabb rangú tisztségviselője között nincs egyetlen kisebbségi sem.

Felvetődik a kérdés, hogy ha egy képviselő nem képes érvényesítenie a jogát, akkor, hogyan értekezhet anyanyelvén egy kisebbségi a tolóablaknál? „Békében, egymást megbecsülve, évszázadokon keresztül?”