2024. május 6., hétfő

Emelkedik a malac ára az ünnepek előtt

Szerbiában a malac kilogrammja élősúlyban jelenleg 800 dinárba kerül, de nem kizárt, hogy az ára május 1-je és a pravoszláv húsvét előtt emelkedik, mivel kicsi a kínálat – nyilatkozták a Beta hírügynökségnek a jószágtenyésztők.

Jovan Rajić, a Šid községben található Bingula településen évente 1200 malacot tenyészt. 

– A 800 dináros ár nyereséget hoz, fedezni tudjuk vele a két évvel ezelőtti veszteség egy részét. Akkor senki sem kérdezett minket, mennyit veszítettünk, így most se kérdezzék meg, hogy mennyi lesz a bevételünk. Az élő malac kilogrammja 750 és 800 dinár között mozog, ha pedig többet vásárolunk, akkor 700–750 dinárba kerül – fejtette ki Rajić.

Hozzátette, hogy a malac kilója az ünnepek után 500 dinárra is visszaeshet, ha a hízósertés is olcsóbb lesz, mivel az áruk párhuzamosan emelkedik és csökken.
Bora Šuljmanac sertéstenyésztő úgy értékelte, hogy a sertéstenyésztők jelenleg monopolisták, és annyi pénzt kérhetnek, amennyit akarnak.

– A minisztérium nem megfelelő politikája és az afrikai sertéspestis tönkretette a jószágállományt, és mivel nincs elegendő malac a hazai piacon, kénytelenek Dániából behozni. Ha valaki a faluban egyedül tenyészt mondjuk 11 malacot, emelheti az árakat az egekbe. Az ellátási láncban gondok akadnak, a vágóhidak és a nagy kereskedelmi láncok többet keresnek, mint a termelők. Számos jószágtenyésztő bezárta a gazdaságát, mivel az állam évek alatt tönkretette a hazai termelést a folyamatos importtal, a feldolgozott termékek jelentős része a behozott fagyasztott húsból készül – fogalmazott Šuljmanac.

Szavai szerint a legkedvezőtlenebb helyzetben a jószágtenyésztők vannak, mivel rajtuk keresnek a kocasüldők eladói is. A jószágok ára 100 százalékkal emelkedett amióta az állam támogatja a termelést. A pénz nem a tenyésztőkhöz kerül, hanem az eladókhoz.

A jószágtenyésztőket senki sem kérdezi, hogy mennyi a költségük. Pár napja vettem műanyagból készült öntözőszelepet, 50 ezer dinárt fizettem érte. Az eladó megteheti, hogy ilyen árat kínál, de a vásárló dönti el, hogy megveszi-e.

Nyitókép: Ótos András