Egykoron egy-egy nagyvárosban több százezer ember is felvonult május 1-jén a munka és a munkások ünnepe alkalmából. Az utóbbi időben azonban elmaradtak a korábbi látványos rendezvények. A világ nagyvárosaiban ezúttal is szerveztek ugyan megmozdulásokat, sőt tüntetéseket is, de ezek már nem elsősorban a munka és a munkások megbecsüléséről szóltak, hanem inkább a hivatalos gazdaságpolitikák bírálatáról, a problémák egy részének felemlegetéséről, továbbá kedvezőtlen, vagy éppen hiányzó kormányzati intézkedések felsorolásáról, bírálatáról.
Az alkalmi szónokok és elégedetlenkedők azonban mintha ezúttal is megfeledkeztek volna egy-két fontos dologról. Elsősorban az alkalmazottakat megillető méltó fizetések iránti elvárásaik és a nőket érintő bérhátrányok megszüntetésére vonatkozó követelések megfogalmazásáról. Mindkét probléma ugyanis még mindig időszerű, s az érintettek szerint mielőbb kezelni kellene megnyugtató módon.
A nőket érintő bérhátrányok radikális csökkentését az EU-ban már a parlament is sürgeti. Az uniós testület éppen bő egy hónappal május 1-je előtt szavazott meg egy új szabályrendszert, amelytől a helyzet kedvező változását reméli. A nagy többséggel elfogadott szabály egyéb elvárásokat is tartalmaz, amelyeket akkor lehet majd számonkérni a tagországokon, ha a legfontosabb politikai vezetőiket tömörítő Európai Tanács hivatalosan is jóváhagyja, s ezzel kötelezővé teszi az uniós parlament döntését.
Az újítás értelmében mind az alkalmazottak, mind az érdekeiket képviselő szervezetek átfogó és egyértelmű tájékoztatásra jogosultak az egyéni és az átlagos bérszintekről. Még szerződésben sem tiltható meg, hogy a munkavállaló tájékozódhasson a többi társa fizetéséről. És az sem akadályozható meg, hogy nyilvánosságra hozza saját keresetének összegét.
Ha pedig bírósági pert indít, mert szerinte vele kapcsolatban megsértették az „egyenlő munkáért egyenlő bért” elvét, a munkaadója köteles bizonyítani, hogy ilyenre nem került sor. Az új szabályrendszer a fizetések ellenőrzését, összehasonlítását is követelményként fogalmazza meg arra az esetre, ha a kimutatásokból az derül ki, hogy az adott cégnél a nők és a férfiak átlagbére közötti különbség meghaladja az öt százalékot.
A szabálysértő munkáltatók ellen minden ilyen esetben fel kell lépnie az illetékes helyi hatóságnak, méghozzá megfelelő szankciókkal, így akár komoly pénzbüntetéssel is. Munkaadójától kártérítést követelhet az az alkalmazott, akit a szabályok be nem tartása miatt hátrány ért.
A gond az, hogy az EU-ban eddig is jogosult volt erre a nők többsége, hiszen átlagban 13 százalékkal keresnek kevesebbet a velük azonos munkakörben dolgozó férfiaknál. Ez pedig hivatalosan is megengedhetetlen. Az egyenlő fizetés biztosításának elvét ugyanis az unió működését szabályozó szerződés külön cikkben rögzíti. Ennek ellenére a nemek közötti bérszakadék mindegyik tagállamban jól látható. Néhol mélyebb, másutt kevésbé.
Egyetlen ország a kivétel: Luxemburg, ahol ilyen különbségek már nincsenek. A többiben az utóbbi tíz évben sem sikerült számottevően csökkenteni a nők bérhátrányát. A legnagyobb eltérés Észtországban tapasztalható, ahol a hölgyek bő húsz százalékkal keresnek kevesebbet, mint a férfiak. A lista második helyén Ausztria (18,8 százalék), a harmadikon pedig Németország szerepel (17,6 százalék). A sereghajtók között öt ország található, ahol öt százalék a különbség a nők kárára, vagy valamivel az alatti: Belgium (5 százalék), Olaszország (5 százalék), Lengyelország (4,5 százalék), Szlovénia (3,8 százalék) és Románia (3,6 százalék).
A szakértők a bérszakadék okai között említik azt a tényt, hogy sokkal több nő (csaknem 33 százalék) vállal részmunkaidős állást, mint férfi, akiknek az aránya ezen a téren alig nyolc százalék. A problémát csak tetézi, hogy a nők többsége eleve alacsonyabb fizetéssel járó területeken dolgozik; például az egészségügyben, a szociális szektorban, vagy az oktatásban. Ezenkívül gondot jelent az is, hogy sokkal kevesebben kerülnek a munkahelyükön a nagy fizetésekkel járó vezetői beosztásba. Esetükben az uniós átlag mindössze 30 százalék, ám sok országban ennél lényegesen kevesebb női menedzser dolgozik magas beosztásban, irigylésre méltó fizetéssel.
Azzal, hogy az EU-tagállamok többségében a nők (sokkal) kevesebbet keresnek, vagyis a munkahelyükön hátrányos megkülönböztetést szenvednek el, igen gyakran anyagi kiszolgáltatottságba sodródnak. Ez az évek múlásával fokozatosan nő, majd végül egy majdnem 30 százalékos nyugdíjszakadékkal és az időskori elszegényedés fokozott kockázatával ér véget. Az összetett probléma súlyára és veszélyeire a davosi Világgazdasági Fórum (WEF) is felhívta már a figyelmet. Becslése szerint, ha a bérdiszkrimináció leépítése az eddigi ütemben halad, a nők az EU-ban majd csak az évszázad végén kapnak a férfiakéval megegyező fizetést.
