2024. június 2., vasárnap

Jöhetnek a külföldi vadászok

A Vajdasági Erdőgazdaság együttműködési szerződést írt alá a dán Diana-Limpopo ügynökséggel
Takács Márta az Vajdasági Erdőgazdaság kiállítását ismerteti (Fotó: Ótos András)A Vajdasági Erdőgazdaság (Vojvodinaše) közvállalat az Újvidéki Vásáron tartó LORIST halászati, vadászati és sportfelszereléseket bemutató kiállításon együttműködési szerződést írt alá a dán Diana-Limpopo vadászati turizmussal foglalkozó ügynökséggel külföldi turisták érkezéséről a szóban forgó közvállalat vadászterületeire.

Takács Márta, a Vajdasági Erdőgazdaság közvállalt igazgatója újságíróknak nyilatkozva elmondta, a Diana Limpopo ügynökséget Nyugat-Európában a szakma egyik legjelesebb képviselőjeként tartják számon, amellyel az ország két és fél évtizeddel ezelőtt már kiépített kétoldalú együttműködést. A külföldi vadászok szívesen látogatták az egykori Jugoszláviát.

– A dán idegenforgalmi szervezet képviselői kerestek fel bennünket, újítsuk fel szerződésünket azzal a szándékkal, hogy turisztikai kínálatukat bővíthessék a vajdasági vadászterületekkel is, és ezenfelül a két fél együttesen mutatkozhasson be nemzetközi szakmai rendezvényeken – mondta Takács Márta.

A szerződés értelmében ezennel a Skandináv és a Benelux országok vadászai előtt nyitva állnak a közvállalat által felügyelt vadászterületek.

A vajdasági vadászturizmus fellendítése elől elgördült még egy akadály, tette hozzá Takács Márta, ugyanis a napokban a Kátyi erdőben hűtőházat állítanak fel, amelyben tárolható lesz mindannak a vadnak a húsa, amelyet a közvállalat területein ejtettek el, és valamely uniós országba szándékoznak szállítani. A hűtőház a legmagasabb európai standardoknak megfelelően épült, és ezennel a Vajdasági Erdőgazdaság közvállalat lesz az első Szerbiában, amely törvényes keretek között teszi lehetővé a külföldi vadászoknak, hogy zsákmányukat országhatáron túlra szállítsák.