Az idei év első négy hónapjában 485 978 turista látogatott el hazánkba, ami 2009 ugyanezen periódusához viszonyítva 12 százalékos visszaesést jelent – tette közzé a Szerbiai Idegenforgalmi Szervezet. Külön a hazai üdülőket figyelembe véve a visszaesés még nagyobb, 17 százalékos. Összesen 159 124 külföldi turista járt Szerbiában az említett időszakban, két százalékkal kevesebb, mint tavaly. Az eltöltött éjszakák száma másfél millió, azaz 21 százalékkal kevesebb, mint 2009 első harmadában. A külföldről érkezettek többsége Belgrádot látogatta meg, a fővárosnak 202 609 vendége volt. Újvidékre 11 százalékkal kevesebben voltak kíváncsiak, 21 343 éjszakázást jegyeztek. A legtöbb turista Boszniából, Montenegróból és Szlovéniából érkezett hazánkba.
