2012. május 22., kedd

Ma Júlia, Rita, Emil, Renáta, Ugron napja van.

RSS WCAG MOBIL
ARCHÍVUM
DTD Vodoprivredno D.o.o. "SENTA" Senta
Üdvözöljük honlapunkon!
Visszapörgetés RSS Szerkesztő: Szabó Palócz Attila

Besztercebányai kalandozások

attila026


Már napok óta egy vers sorai motoszkáltak a fejemben. Mint afféle, csak fél füllel vagy még annyira sem hallott, s lényegében meg sem sejtett, méltóképp fel sem sejlett zeneszám dallama, amire oda sem figyelünk – elsuhanunk mellette észrevétlen –, amikor elhangzik, és teljesen spontán módon mégis megragad bennünk. Aztán pedig órákig dúdolgatjuk még később, hogy azzal végül már nemcsak környezetünket, de egy idő után saját magunkat is idegesítjük…

A feltámadás mint a megújulás záloga

attila024

Nem szeretném ismételgetni magam, de írtam már arról, hogy a modern, 21. századi ember életvitelétől, magatartásától és jellemétől – s nem is csak az időközben feltűnt materializmus és ateizmus hatására – teljességgel idegen, hogy hinni tudjon (vagy merjen?...) olyan dolgokban, amelyek számára, halandóként, földi mivoltában nem megtapasztalhatóak. „Hiszem, ha látom” – mondják gyakran, én meg csak fintorgok az ilyesmire. Ugyanis egyáltalán nincs szükségem arra, hogy lássam is azt, amiben hiszek… És hosszasan lehetne ezt még bonyolítani.

Szerencsétlen évforduló

Véges akciójával a cselekvő eltéríti a dolgok menetét, ám megfelelően annak, ahogyan e menetnek alakulnia kell.” (Sartre)

attila023

Molnár Zoltán barátom és színészkollégám Rakovačka utcai családi házának udvarán tartottuk Újvidéken, 1999 tavaszán, a később – augusztus közepén – Budapesten, a Pepsi Sziget fesztiválon (mert igen, akkoriban még ez volt a neve...) bemutatott Az ezredik éjszaka című előadásunk próbáit, Đorđe Lebović nagyszerű, és közismert szövege alapján. Szokatlan – habár tagadhatatlanul kellemes – környezet volt ez színházi próbákhoz, de máshol akkoriban nemigen találhattunk alkalmas helyet, próbatermet, ahol talán be is fogadtak volna bennünket, hiszen épp a NATO szórta a fejünkre az égi áldást, rendkívüli állapot, sőt háborús helyzet volt az országban, a napi kötelező zenehallgatásunkat pedig a légiriadót jelző harsány szirénák teljesítették ki. Az előadást akkorra már lekötöttük, e-mailben egyeztettünk a szervezőkkel a részletekről, NATO ide vagy oda, ezt akkor lemondani már nem lehetett, szóval ilyen megközelítésben már egyáltalán nem volt visszaút. Talán a bombázógépeknek szívesen megmutattuk volna, melyik irányban van a visszaút, és hol találják meg azokat a melegebb tájakat, amelyekre kívántuk őket, de ezekbe a dolgokba meg aztán végképp nem volt beleszólásunk. Egyszerű kis Hep és Hap voltunk (akárcsak a darab két főhőse, a két szerencsétlen „egészen közönséges és ismeretlen ember”…) mi is a pilótáknak, akik előtt térképként terült el a sík vajdasági táj, hiszen ők gépen szálltak fölébe…

Sztrecsényi kalandozások

attila019


Sztrecsénynél már jártunk – ha akkor hirtelenjében nem is vettük észre –, hiszen szinte farkasszemet néznek a várromok Óvárral. Mintha csak kerekíteni igyekezne utazásunk történetét a megboldogult apósom gyermekkorából ránk maradt képeslapgyűjtemény véletlenszerűségeinek láncolata. Most a Nyitra folyón csorgunk-csordogálunk le a Vágig, a torkolatig, ahol a két folyam vízhozama egyesül…

Ősrokonok találkozása

Az óczeánban kocsonyaszerű tengeri férgek majd élve, majd holtan mint fénylő csillagok jelennek meg. Az ő foszforfényök a végtelen óczeán zöldes tükrét tűztengerré alakítja át.” (Alexander von Humboldt)

attila013

Konrád Keller, a zürichi műegyetem tanára a Szuezi-csatorna bejáratánál veszteglő hajó fedélzeti korlátjának támaszkodva hallgatta újdonsült ismerőse, Fryderyk Franciszek Chopin, a zeneszerző zongorajátékát, s a lemenő Nap fényében kémlelte a partot, kereste tekintetével a felületesen ugyan, de mégiscsak ismerős arcokat, utastársaikat, akiket még délután vittek ki egy csónakkal a szárazföldre a matrózok körülnézni, lomhán csak, a semmittevés kedvéért héderezni… Él még az entuziazmus az idegenben! Turistáskodni pedig mindig jólesik…

A parányi ember és a mérhetetlen tenger

attila012



Az a tisztán értelmi természetű, inkább elvont kérdés, mely a teremtés könyvének mitoszában épen úgy, mint Darwin hipotézises épületében tudásvágyunknak kvintesszencziája, hogy miként keletkezett a teremtmények csodálatos sokfélesége: – lassú, de folytonos haladásban levő válaszát a tengeri állatok kutatásában találja meg.” (A. Dohrn)

A hülyegyerek kalendáriuma

attila010

Ma Tuzsálem napja van – üzenem innen is Bajtai Kornélnak.

Mint írtam is már róla néhány héttel ezelőtt (The best of Facebook – vol. 2., Magyar Szó, 2011. szeptember 17.), a Magyar Szó újságírója-szerkesztője naponta jelentkezik a Facebook internetes közösségi portálon a különféle kalendáriumokat, névnapköszöntős kis összefoglalókat mímelő és gúnyoló (részben irritáló…), de mindenképp azok számlájára poénkodó jegyzeteivel. S ha azt halljuk a tévében mindennap, hogy mindenféle stand up commedy-s menőmanók a „humor nagyágyúi”, akkor bizony én sokkal szívesebben szavazok mégis csak Bajtai Kornélra. Hiszen az említett kis jegyzetei mindenképp a kedvenceim közé tartoznak.

Hagyja a plazmatévét másra…

attila09



– Huhhh… Szerencsére még idejében érkeztem, volt még akciósan leárazott háromliteres Ariel mosószer, nagy bajban lettem volna, hogy mit is vegyek neked karácsonyra, ha nem érek oda idejében, és mindet szétkapkodják az orrom elől – mondtam a minap feleségemnek, aki (s íme az újabb szerencse…) nagyot nevetett ezen a mondatomon.

Strandszepe 2012

Olvasd a Képes Ifjúságban:

Kepesifi RSS read error

KÉPEKBEN rssfeed
v48eva
Midőn Eva Longoria „landolt” a vörös posztón a 65. cannes-i filmfesztivál megnyitóján
v48torp

A világ legtörpébbik törpéje
v48tul
Tulipánföld Oregonban
Jó reggelt!

Kacag bennem a kisördög, elképzeltem ugyanis egy francia–pakisztáni diplomáciai találkozót, amelyen Jean-Marc Ayrault, a frissen kinevezett francia kormányfő Akbar Zebet fogadja, a találkozóról pedig az al-Dzsazira számol be. Nos, az arab bemondónak csinos kis nevetőgörccsel kellene megküzdenie, a francia miniszterelnök ájro-nak ejtendő vezetékneve ugyanis több arab dialektusban a férfi nemi szerv nevével azonos, a Zeb (esetenként zub) pedig ugyanazt jelenti, mint az ájro, csak jóval vulgárisabban. Ha még ehhez hozzágondoljuk, hogy az Akbar a „legnagyobb”-at jelenti... úgy hihetőnek tűnik a történet, miszerint Szaúd-Arábia nem adott akkreditációt a pakisztáni diplomatának, akit hazája Rijádba jelölt volna nagykövetnek.

De nem kell ilyen messzire mennünk, nálunk is vannak hasonló mulatságos nevek. Ha Mikorka Kálmán, Viz Elek és Vég Béla (tessék csak nyugodtan egybeolvasni!) csupán viccben létezne is, Annus Adrián, az egykor ismert kalapácsvető aligha találta viccesnek, hogy vezetéknevét minden – nem magyar – sportkommentátor következetesen ánusznak ejt.

Hasonlóan „rázós” tud lenni a gyakori Lovas vezetéknév is. Különösen ha németül ejtik, ahol ugye a „v” fau, avagy v=f . Egy Lovas ismerősöm hajdanában Németországban vállalt munkát, így bizonyosan megtörtént vele, hogy szomszédja illedelmesen ráköszönt: Guten morgen herr Lovas... nem is sejtve, hogy köszönése milyen magyaros kicsengésű.

Na de van ez fordítva is ám. Jut eszembe rögtön Vitray Tamás kommentátori elszólása, amikor Anett Pötzsch az egykori olimpiai- és világbajnok német műkorcsolyázónő egyik kűrjének kezdetén megjegyezte: „Milyen sokat fejlődött ez a kis Pötzsch...”

gété
Időjárás

Vajdaságban: ma felhős idő lesz, eső, zápor, zivatar egyaránt lehet, sőt felhőszakadás is. Gyenge délkeleti szél fúj. A hőmérséklet reggel 15 és 17, nappal 18 és 20 fok között mozog.
Az ország területén: túlnyomórészt borús időtől tarthatunk, a reggeli órákban északon és nyugaton esővel, záporral, mennydörgéssel, majd ez napközben az ország többi részére is kiterjed. Az esti órákban nyugaton és délen csökken a felhőzet és megszűnik a csapadék. Mérsékelt délnyugati szél fúj. A hőmérséklet reggel 12 és 17, napközben 16 és 22 fok között alakul.
Távolabbi előrejelzés szerint: szerdán és csütörtökön változóan felhős, hűvösebb idővel számolhatunk, ismétlődő esővel, záporral. Csütörtökön este nyugaton és délen csökken a felhőzet és megszűnik a csapadék. Pénteken és szombaton mérsékelt felhősödés, melegebb várható.
Európában: ma szomorkás időre kell felkészülni a kontinens középső és nyugati részein, az Appennini- és a Balkán-félszigeten. Helyenként kiadós csapadék hullik. Franciaország déli részén és a Mediterráneum nyugati felében erős, időnként viharos erejű szél fúj. A leghűvösebb főváros Dublin, mindössze 17 fokos maximális hőmérséklettel, a legmelegebb viszont, ami ritkán történik meg, Moszkva 28 Celsius-fokkal.
A Balkán-félszigeten: ma változékony lesz az időjárás, több helyen eső, zápor alakulhat ki, csak a legdélebbi részeken lehet napsütésre számítani. A nappali hőmérséklet 18 és 26 fok között mozog.

1447
Szent Rita ünnepe, akit a kétségbeejtő helyzetbe került emberek, az anyák és a meddők védőszentjeként tisztelnek.

1867
Kossuth megírta híres Cassandra-levelét, amelyben a kiegyezés ellen tiltakozott.

1879
Ferenc József magyar király jóváhagyta a magyar nyelv oktatását.

1885
Meghalt Victor Hugo francia költő, regény- és drámaíró.

1907
Megszületett Laurence Olivier világhírű Shakespeare-színész és rendező. Ismertebb filmjei: A Bounty; A hazárdőr; Drakula, A Názáreti Jézus I-II; Maraton életre-halálra; Angliai csata; A Manderley-ház asszonya; Lady X válása. Shakespeare filmadaptációi: V. Henrik, Hamlet, III. Richárd.

1924
Megszületett Charles Aznavour, örmény származású, francia színész, zeneszerző.

1927
Budapesten megszületett Oláh György, magyar származású, Nobel-díjas kémikus.

1940
Megszületett Polgáron Pécsi Ildikó Jászai Mari-díjas színésznő, komika. Ismertebb filmjei: Linda; Indul a bakterház; A koppányi aga testamentuma; Herkulesfürdői emlék; Mese habbal; Mit csinált felséged 3-tól 5-ig?; Az aranyember; Pesti háztetők; Eszpresszóban.

1974
Megszületett Ónodi Henrietta, olimpiai bajnok tornásznő.

1455
Angliában kezdetét vette a "rózsák háborúja", amely két uralkodóház, a Lancaster (jelvénye a piros rózsa) és a York-ház (jelvénye: fehér rózsa) közötti trónharc, illetve a mögöttük álló főnemesi pártok csatározása volt.

!

Esküvőbe „csöppent” tíz métert zuhanva egy házasságkötő terem padlásáról egy férfi Németországban és épp a menyasszony lába előtt terült el, aki sokkot kapott.

Az eset Unterfrankenben történt, a padlás padlózata nem bírta el a 20 éves Stephan Pfeifert, aki részegen ment fel, mert szerette volna kialudni mámorát egy csendes zugban. A férfi esését valamelyest felfogta egy balkonkorlát, így megúszta a zuhanást csípő- és bordatörésekkel.

A menyasszony, Anett Friedmann is szerencsés, mert ha kicsit előrébb áll, a férfi a halálát is okozhatta volna, így csak a hangulatot csapta agyon – adta hírül az austriantimes.at című osztrák hírhonlap.

MTI
Magyar Szó © 2010 Impresszum Adatvédelelem Előfizetés Kapcsolat Marketing Hoszting: CNT ® interFEX Browsers - Scanned with Avast -