Percről percre | Mit szól hozzá? | Archivum | Normál nézet
-Beszéljünk világosan, asszonyom!- mondja a színész a próbán, de a súgó azonnal közbevág:
-Beszéljünk MAGYARUL, asszonyom!
-mire a színész:
-...pláne magyarul!- és a jelenet így maradt az idők végezetéig.
Apám is, anyám is úgy beszélt, mint mindën normális embër a faluban. Gondolom, ëgy darabig én is. Me nyilván csak tülük tanútam mëg beszéni... a döglött potkányt nem akartuk otthanni a Krivajparton, a kácsák a méhel mellett legeetek, a csanál csípott, a bagó huhogott, a kóbászt mëg mëgëttük, ittunk rá a demizsonbú, ha kapátunk éppen... szóval, ëgy darabig úgy beszétünk, mint az öregapám, mëg gondolom annak az öregapja...
Desiré Central Station Festival 2 010 north/south
Zágrábi Ifjúsági Színház: A ‘91-’95-ÖS GENERÁCIÓ (Molnár Edvárd képei)
1. Egy fesztiválhoz, ami két éve létezik, s máris annyi embert megmozgat, mint sok más hasonló cipőben járó nem, kétféle attitűddel közelíthetünk. Ez az attitűd azonban nem csak a Desiré Central Station előadásait, hanem az egész alternatív-, kortárs-, (nevezze ki hogy akarja), és a kőszínházhoz való hozzáállásunkat is jellemzi. Megtalálható azok csoportja, akiket nem érdekel különösebben semmi a klasszikán kívül (így talán a kőszínházak egy csöppet könnyebb helyzetben vannak, hiszen ki ne nézne meg egy Csárdáskirálynőt, Macskákat, Shakespeare-t, mert már tudjuk, hogy az alapanyag jó, megmondták a régi nagyok), vannak akik nyitottak az új dolgok felé, ám egy-két elrettentő példa után nem próbálkoznak tovább („hááát, nem jön be nekem ez az elvont színház, nem értek hozzá, maradok én inkább kis otthonom melegében”), s vannak az elvetemült fanatikus színházazók, vagy fesztiválozók, akik kivétel nélkül, vagy csak kis kivétellel szinte minden előadást megnéznek. Ez utóbbi kategória száma szerencsére növekedni látszik, lassan nyitottabbak lesznek az emberek a „tudattágulásra”, gondolkodni kezdenek, elemzik a darabokat, s azok által rájuk mért vagy nem mért hatását. A Desiré Central Station az a fesztivál, amely összegyűjti ezeket az embereket, így szinte minden előadást teltház előtt játszottak Szabadkán a Kosztolányi Dezső Színház, és a Jadran színpadain. Hogy ez vajon annak tudható be, hogy nemzetközi palettáról válogatott előadásokat nézhettek meg, a „végre valami új” érzéssel, vagy a tavalyi Fesztivál sikere, és visszhangja hagyott nyomot az emberekben, nem tudom, de azt hiszem nem is lényeges.
Szilvia készítette mézeskalács-BetlehemLulu, az éppencsak három éves kislányom imád festeni. Nem úgy fest, mint azt én elképzeltem annak idején, hogy majd megpróbálunk cicát, meg nyuszit, meg csigát rajzolni... Csak és kizárólag a színek hozzák lázba. Sorra pusztítja el a kifestőskönyveket, szinte minden délelőttöt a konyhában tölt, már el sem pakolok, vízfesték, egy tálka víz, ecset, papír vagy kifestő mindig van az asztalon. Néha felébred reggel, nem szól senkinek, kisomfordál a konyhába, görnyed papír fölött és alkot.
avagy
egy kapcsolat, ahol még az sem baj, hogy szeretőm a Színház (akivel mindegyik feleségem megcsaltam) VÉGRE megadásra kényszeríti Moszkvát...
Tisztelt Woland úr! Gyónni szeretnék... Jaj... elnézést. Annyira feszült vagyok. Úgy látszik, nekem már az Ördög sem segít a szövegtanulásban. De azt azért mindenki tudja: „segíts magadon, és az Ördög is megsegít...”... Na, szóval.... Kedves Kata, sajnos tetszett az írásod. Ifjúkorom egyik kedvenc regényéről van szó, és mégis sikerült „szentséget törnöd”.
Azt gondolom, hogy a Nagy Kék (Adriai-tenger) csodálatos dolgokat ébresztett fel benned. Persze, abban azért biztos vagyok, hogy egyáltalán nem ejtett sebet varázslatos lelkeden az önként vállalt száműzetés, ahol úgy sikerült színházzá változtatnod a regényt, hogy az nem sérült, sőt, szerény véleményem szerint még a regényt jól ismerők is újdonságként könyvelhetik a darabot, ha/amennyiben (bocsásson meg Ördög úr) az előadást választják ahelyett, hogy az oltárra emelt televíziónak imádkoznak.
A mögöttünk maradt esztendőben /2009-ben/ a hagyományos kisvárdai színházi fesztivál műsorfüzetében Nyakó Béla, a Kisvárdai Várszínház és a Művészetek Háza igazgatója, valamint a fesztivál meghatározó személyisége, bejelentette a rendezvény elnevezésére vonatkozó névváltoztatást, melynek értelmében az eddigi, a Határon Túli Magyar Színházak Fesztiválja elnevezésből kimarad a „határon túli” jelző, és a jövőben a Magyar Színházak Kisvárdai Fesztiváljaként működik tovább.
Soltis Lajos Soltis Lajos tíz évvel ezelőtt végérvényesen búcsút intett az élet színpadának... Ennek évfordulóján emlékeztek meg Róla a szabadkai Népszínház Soltis Lajos Stúdiójában a Magyar Társulat színészei, egykori tanítványai, valamint Franyó Zsuzsánna, Erlauer Csaba, Solténszky Tibor, Siflis Zoltán, Kartagh Nándor, Vicsek Károly, Bakos Árpád, a Muzsikás zenekar és még sokan, akik ismerték, akik szerették, akiket tanított, akikkel játszott, akikkel főzött, akikkel morgott és akikkel nevetett.
Az alábbiakban Kovács Frigyes az emlékesten elhangzott sorai olvashatók.
A hangulat idén is sietve elolvadt.
Butus szánkók szabdalják a sarat,
s csizmáikkal fel-feltépik a hidegtől kifakult, jeges foltokat.
A fa árván áll a szoba közepén.
A halványan pislákoló tűzfény féltőn ölti fel göcsörtös alakját
és átkarolva, lassan körbevezeti a kis házban.
Kopasz, töredezett gallyain még ott himbálóznak
a huncutul eltűnt szaloncukrok,
a mézeskalács-angyalkák leharapott szárnyai,
a futkározó, önfeledt gyermekkacaj,
s talpánál, mint megannyi rég kiszáradt szeretetcsepp,
egy maroknyi feltört dió.
Csend van. Csak az otromba szél búg be olykor,
megrémítve a remegő, apró lángokat.
És hirtelen megtörik. Gyengén, megfáradtan zuhan a haldokló tűzbe,
majd egy pillanatra megújul boldog, ifjú fénye,
s melegével beteríti újra a kis házat,
hol ismét csak a Jézuska kívánt boldog karácsonyt.
Kos
Nem kell kapkodni, drága. Mindent a maga idejében, legyél türelmes akkor is, ha úgy érzed hogy kipukkansz. Mert ha nem vagy az, úgy végzed, mint egy leeresztett lufi. Szóval lassan. Add meg a módját. Inkább menj ki kicsit a természetbe, mert az, hogy nincs időd, nem kifogás. Már nincs hideg, van is kivel kiruccanni, van hova, nem is szaporítom itt a szót, hajrá. Lépj ki az unalmas mindennapokból, azok miatt vagy depis. Biztos kimozdít belőle a Rocky Horror Show, lesz belőle kettő is! Belefér
Bika
Vedd csak szépen kezedbe az irányítást! Hiába várod, nem fog a szádba repülni, ugyanis a sültgalambok nem röpködnek erre mifelénk. (ismerős!?) Ennek apropóján szépen vágj bele a dolgokba, nincs értelme halasztgatni. Ez aktuális – most nem csak érzelmi, hanem értelmi téren is. Szóval, ha nem vagy elégedett a kapcsolatodban, akkor most mondd el a párodnak, mert ha visszafojtod, elmérgesedik, majd robban és akkor úgy majd jársz, mint a Kosnál említett lufi. Ami nem megy, azt nem kell erőltetni.
Feák Sári ezt a fényképet, mely a Magyar Tudományos Akadémia Kézirattárában található, 1909-ben Nagyváradon Ady Endrének dedikálta. Terc, kassza, tuletroá, ultimó, uhu, Fedáksári
– mondják Szép Ernő Patika című darabjában, s ma is a kártyások. Egyre kevesebben tudják azonban, hogy az ultiban Fedák Sáriról, a huszadik század legnépszerűbb magyar színésznőjéről esik szó.