SZENIOR SPORT – Szabadkán megalakult a Spartacus Szeniorúszó- és Vízilabdaklub
Észak-Bácska legnagyobb városa sportjának egyik védjegye mindig is az úszás és a vízilabda volt. A Spartacus ugyan csak 1945-ben alakult meg, de úszkáltak ott, a Palicsi-tavon már a II.világháború előtt is az emberek, tehát szinte-szinte egy évszázados hagyományra tekint vissza ez a sport arrafelé. Voltak nagy sikerek és hullámvölgyek, most pedig amolyan „stand by”-állapotban vannak az úszók és a pólósok is, a jobb időkre és anyagi helyzetre várva. Épp ezért tűnik valóságos felfrissülésnek az, hogy a szűkös esztendőkben valaki(k) kezdeményezni mer(nek), s egy ilyen kezdeményezés alapján hozták létre a Spartacus veteránszekcióját, amelyről az elnök, Józsa László nyilatkozik.
Az alakuló közgyűlésen FUTSAL
A Sneck Bar Bus győzelmével ért véget a VMSZ IF szabadkai szervezete által rendezett észak-bácskai amatőr futsaltorna. A benevezett 12 csapat három héten át izgalmasabbnál izgalmasabb találkozókat vívott egymással, a szépszámú közönség összesen 66 mérkőzést szurkolhatott végig. A torna erejéről hűen tanúskodik, hogy az első két helyezett azonos pontszámot gyűjtött, a győztes kiléte az egymás közötti eredmény alapján dőlt csak el. Ugyanez volt a helyzet az alsóházban is, hiszen négy együttes is 7 pontot gyűjtött, a helyezéseket itt is az egymás közti találkozók eredményei döntötték el. A végső győztes Sneck Bar Bus együttese a 11 mérkőzés alatt egy vereséget szenvedett, 59 alkalommal vették be az ellenfél kapuját, s Bellér Zoltán mindössze 26 alkalommal kapitulált. A második helyen végzett Playbecks gólaránya a legjobb a 12 csapat közül (65:21), ám ez mit sem ért, hiszen egyetlen vereségüket épp a tornagyőztestől szenvedték el.
A tornagyőztes Sneck Bar Bus. fotó: a szerző
Katona Ervin, a világ legerősebb embere mesélt saját magáról, a megnyert világversenyről és további terveiről

Katona Ervin (Fotó: Ótos András)
Véletlen egybeesés, hogy az év leghidegebb napjára beszéltük meg a találkozást és interjút a bizonyos vonatkozásban a világ immár hivatalosan is legerősebb emberével. Katona Ervin ő, a szabadkai születésű, Újvidéken élő, békés természetű izomkolosszus, aki a múlt hétfőn Szarajevóban lett a Strongman Champions League 2011. évi sorozatának az összesített győztese. Negyedik nekifutásra jutott fel sportágának trónjára, egy negyedik és két második helyezés után. Egyelőre annyi a biztos, hogy 35 évesen az ötödik idénybe is belekezd.
Olvasd a Képes Ifjúságban:
(fotó: Beta/AP)

Beta/AP Egy rossz szó sem érheti a még hatalmon levő kormányunkat. Az állandó elégedetlenkedők és az ellenzékiek ugyan folyamatosan ócsárolják minden lépését és intézkedését, amiben sok igazság van, ugyanakkor szem elől tévesztik, hogy úgyszólván együtt lélegzik a néppel, és esetenként még a népi mondások tartalmát is hajlandó törvénybe foglalni.
Vegyük például a vagyonadót. Mindegy, hogy az ember házat épít vagy lakást vesz. A saját családi tető megszerzésébe legalább fél életét beleöli. Megvonja magától a jobb falatokat, nem jár nyaralni és telelni, a használt ruhákat árusító üzletekből öltözködik, miközben fogalma sincs arról, hogy lakhelyén merre található a könyvesbolt. Olvasásra ugyanis nincs ideje, mert ha csak egy mód van rá, pótkereseti lehetőségek után kutat.
Szóval húsz-harminc évig kulizik, míg végül (önmaga előtt büszkén) beköltözik a sajátjába. Ha ez az év valamelyik negyedének végén történik, jószerével be sem csukta rendesen az ajtót, csenget a postás és hozza a vagyonadócsekket.
Vidéken, úgy tudom, megfizethető összeget követel az önkormányzat, a fővárosban azonban egy átlagos kétszobás lakás tulajdonlásáért évi tizenkétezer dinárt is bevasalnak rajta.
Káromkodik veszettül, de fizet. Dühében azonban eszébe sem jut, hogy a kormány csak a népi mondást tartotta szem előtt, amikor törvénybe iktatta ezt a sarcot.
„Aki panaszkodik, vegyél el tőle, aki pedig dicsekszik, adjál neki”.
Vajdaságban: ma felhős, ködös idő lesz. Gyönge, változó irányú szél fúj. A hőmérséklet hajnalban –1, nappal 4 fok körül alakul.
Az ország területén: borús, ködös időtől tarthatunk, csak a hegyvidéken oszlik szét a felhőzet. Gyönge, változó irányú szél fúj. Hajnalban a hőmérséklet –7 és 1, nappal –1 és 5 fok között ingadozik.
Távolabbi előrejelzés szerint: csütörtökön túlnyomórészt napsütésnek örülhetnek, reggel ködképződéssel, Vajdaságban felhős idővel kell számolni. Pénteken felhősödik, eső, havas eső esik. Szombaton borús, szeles idő, délelőtt havazás lehetséges, csak Vajdaságban lesz mérsékelt felhősödés, de az éjszakai órákbakban itt is havazik.
Európában: jobbára beborul a brit szigeteken, Franciaországban, Skandinávia déli részein, északon pedig havazik. A Balkán-félszigeten szintén szomorkás idő lesz, máshol kisüt a nap. Erős szél fúj Nagy-Britannia északi vidékein és az Északi-tengeren. A leghidegebb Moszkva –1, a legmelegebb Lisszabon 15 Celsius-fokkal.
Plüsspingvint mentett nagy buzgalommal egy teljes csapat Németországban, mert több ember igazinak nézte az állatot és riadóztatta a hatóságot.
Az eset Heidelbergben történt. A Neckar folyón úszott a pingvin, az emberek pedig úgy látták, hogy jégtáblához fagyott a madár. Több se kellett a buzgó állatvédőknek: menten telefonáltak a rendőrségnek, amelynek emberei elég dühösek lettek, amikor szembesültek azzal, hogy feleslegesen száguldottak pingvint menteni. Az állat csak plüss volt, a jégtábla viszont valódi. A rendőrség szerint feltehetően viccből fagyasztották valakik jégtömbbe és indították útjára a folyón – adta hírül a brit Metro újság.
Nem ez az első eset, hogy Németországban műállatot mentett a hatóság. Éppen egy éve 25 tűzoltó küszködött egy tóra fagyott hattyú életének a megmentéséért, mígnem kiderült, hogy ők is csak műanyagmadárért vesződtek. Az a mentés Straubingban történt, a műhattyú viszont nem viccből került a tóra: horgászok hagyták ott, hogy elijessze a halevő madarakat.